A magyar kultúra napja - Kéri László festőművész kiállítása a vásárhelyi Alföldi Galériában

Vasárnap délben nyílik Kéri László Tornyai-plakettes festőművész Humán gesztusok című egyéni kiállítása a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában – tájékoztatta Elek András, a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-t.

a magyar kultúra napjaA budapesti születésű művész több, mint harminc éve él és alkot Hódmezővásárhelyen, Kohán György utcai műterem-lakásában. Kéri László 1976-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán Sarkantyú Simon tanítványaként, de Sváby Lajost is mesterének tartja. Habár a főiskolát követően nyolc évig Szentesen élt, első bemutatkozására Vásárhelyen került sor 1977-ben. Ekkor állított ki először az Őszi Tárlaton, melynek fődíját, a Tornyai-plakettet tíz esztendővel később nyerte el.

Azóta is állandó résztvevője, szervezője és zsűri tagja a legjelentősebb hazai kortárs képzőművészeti seregszemlének. Erőteljes színvilágú, zaklatott, groteszk hangulatot árasztó képeinek középpontjában mindig az ember áll.

Az erőteljes érzelmi töltetű, látomásos képkölteményeiről ismert alkotó mintegy száz művén keresztül enged bepillantást elmúlt húsz évének festői munkásságába. Alkotói világa a barokk korban gyökerezik. Kéri László vásznain megjelenő gomolygó érzelmek, indulatok és küzdelmek gondolkodásra, az összefüggések keresésére késztetik művei nézőit.

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett tárlat március 8-ig tekinthető meg a galéria földszinti termeiben.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com