A Magyar Nemzeti Táncegyüttes napja a Skanzenben

Április 5-én a szentendrei Skanzen Erdély épületegyüttesében vendégeskedik a Magyar Nemzeti Táncegyüttes; fotókiállítással, a Kárpát-medence legszebb táncaival, viseletbemutatóval és táncházzal várják a látogatókat.Az ország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum közös projektje különleges módon hozza közel a magyar népi kultúrát a közönséghez - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Mint írják, a Korzó kávéházban Fotókon a hagyomány címmel nyílik kiállítás, amelynek képei nem csupán pillanatfelvételek: a falusi életképek megragadásával új dimenzióban mutatják be a népművészetet. Az együttes táncosait a Skanzen festői környezetében egyszerre fiktív és valóságos élethelyzetekben örökítik meg a fotográfiák.

Mint kiemelik, az autentikus környezet tökéletes hátteret biztosít a táncosoknak, akik ezúttal nem a színpadon, hanem a mindennapi népi élet szereplőiként kelnek életre a fotókon. Cseke Csilla fényképei megidézik a múlt atmoszféráját, miközben új perspektívát kínálnak a hagyományok megőrzésére és kortárs megjelenítésére - áll a közleményben.

A kiállítás megnyitóját április 5-én 11 órakor tartják. A tárlatot Cseri Miklós, a Skanzen főigazgatója, Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője és Eifert János fotóművész, az együttes korábbi táncművésze nyitja meg.

Az eseményen a látogatók nemcsak a fotókiállítást tekinthetik meg. A táncegyüttes előadásában a Kárpát-medence legszebb táncaiból láthatnak részleteket, majd Zs. Vincze Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szakmai vezetője tart néprajzi ismertetővel egybekötött viseletbemutatót. Az egész napos eseményt táncház és kézműves programok színesítik.

A kiállítás április 21-ig, húsvét hétfőig látogatható a Korzó kávéházban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com