A magyar történelmet ábrázoló monumentális táblaképet mutatnak be Tatán

A tatai városházán vasárnap délután mutatják be Smídt Róbert szőgyéni szobrász és fafaragóművész Himnusz című táblaképét. A hat évig készült, tíz négyzetméteres alkotás a magyar történelmet jeleníti meg. Az alkotó az MTI-nek elmondta, a mű középpontjában a honfoglalást lezáró, győztes pozsonyi csata látható, majd az országot naggyá tevő királyok és a magyar történelem viharos eseményei, mint a tatárjárás, a török uralom, a világháborúk, illetve azt azokat követő események. Az öt méter hosszú és két méter magas táblaképen háromszáznál több arc látható. A különböző motívumok más alkotásokon már megjelentek, de nyitott történelemkönyvként együtt itt szerepelnek első alkalommal.


A táblaképen megjelenik a remény fénye, a Szent Korona, a kard és a lobogó, valamint a két sarkában az ország őrangyalai, Gábriel és Mihály arkangyalok. Az alkotás egy hónapig látható Tatán március 13. és április 12. között, majd az országban további 12 helyszínen állítják ki. Smídt Róbert Tata díszpolgára, a város testvértelepüléséről, a felvidéki Szőgyénből származik. Munkásságát 2016-ban Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéssel ismerték el.


Alkotásai között trianoni emlékművek mellett kapuk és emlékoszlopok is megtalálhatók, valamint készített templombelsőket, oltárokat, haranglábakat, illetve ő faragta Pilisszántón a Csillagösvény mellett felállított Kálvária szobrait.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com