A mesebeli számok világára épül idén a fehérvári Hetedhét Játékfesztivál

A mesebeli számok világa lesz a középpontban az idei Hetedhét Játékfesztiválon, amelyet hetedik alkalommal rendeznek meg a hétvégén Székesfehérvár belvárosában.Brájer Éva alpolgármester emlékeztetett arra, hogy 2012-ben költözött át a játékmúzeum a Hiemer-házba és kapta meg a Hetedhét nevet, majd egy évre rá indult el a fesztivál a gyereknaphoz kapcsolódóan. A Hetedhét Játékfesztivál a gyerekek körében a város legnépszerűbb rendezvényévé vált az évek során és talán az ország egyik legszínvonalasabb gyerekfesztiválja lett - hangsúlyozta.

    
Az alpolgármester jelezte, hogy a vasárnapi EP-választások miatt a polgármesteri hivatal környékén nem lesznek rendezvények, az Országalmától a virágóráig zajlanak majd a programok. Nagy Veronika múzeumigazgató kiemelte, hogy az emberiség életében mindig is különös jelentőséggel bírtak a mesebeli számok, ráadásul a számok a mesékben mindig jelen vannak, így a gyerekek számára is könnyen érhetőek lesznek a hétpróba feladatai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com