A Micimackót mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban

Milne klasszikusát, a Micimackót viszi színre február 14-én a Békéscsabai Jókai Színház.A mesejátékot rendező Tege Antal az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem az ismert Disney-filmet, hanem Milne klasszikusát vette alapul, amely Karinthy Frigyes fordításában jelent meg, majd Karinthy Ferenc alkalmazta színpadra. "Nem volt cél a rajzfilmet lemásolni, nem is tudnánk úgy megjeleníteni a Százholdas Pagonyt a színpadon" - mondta, hozzátéve, hogy ők Róbert Gida szobájában játsszák a mesét, ahol egyebek mellett nagyméretű ceruzák és egy óriási, négyméteres könyv lesz a díszlet.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Utóbbit az előadás során lapozzák is, ezzel is szeretnék elérni, hogy a gyerekek ne csak a rajzfilmet nézzék meg, hanem a mesét is olvassák el - közölte.

 
Az eredeti műben szereplő ismert dalszövegeket Vitéz László zenésítette meg, amelyek a capella csendülnek fel - mondta a rendező. Tege Antal közölte, a próbafolyamat során szerették volna a mese mondanivalóját filozófiai tartalommal kiegészíteni, ezért a rendezéshez felhasználta John Tyerman Williams Micimackó és a filozófusok című művét. Ezzel kapcsolatban elmondta: ez főként a színészeket segítette, hogy könnyebben megtalálják a karakterüket. Bár az epizódok középpontjában Micimackó áll, végig érződik, hogy a szereplők Róbert Gida képzelet- és érzelemvilágát testesítik meg - mondta.
   

A színház Róbert Gida karakterének megformálására szereplőválogatást hirdetett, a felhívásra húsz, 8-12 éves fiú jelentkezett, akik közül Nyul Zoltán Bencét és Cazac Itai Liort választották ki. A rendező elárulta, könnyű volt a gyerekekkel dolgozni, mert nagyon tehetségesek. Tege Antal szerint a mű olyan örök emberi értékeket mutat be, mint a barátság és a szeretet, ezért nemcsak gyerekeknek szánják az előadást, hanem felnőtteknek is.
   

A jelmezeket Kiss Kata tervezi, aki elmondta, fontos volt számára, hogy ne állatokat, hanem emberi tulajdonságokat jelenítsen meg. Minden jelmez plüss anyagból lesz, hogy a gyerekek még közelebb érezzék magukhoz a figurákat. Róbert Gida jelmeze a régebbi koroknak lesz megfelelő. A főszereplő Micimackót Gulyás Attila  alakítja, mellette Szabó Lajos, Katkó Ferenc, Hodu József, Nagy Erika, Fehér Tímea, Gábor Anita és Csomós Lajos láthatóak a színpadon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com