A mindennapos éneklésről rendeztek konferenciát Budapesten

A mindennapos éneklés témájában rendeztek konferenciát hétfőn a fővárosi Budapest Music Centerben.Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a mindennapos éneklés nem jelent mindennapi kötelező énekórát. "Nem plusz terhekről beszélünk, hanem plusz lehetőségekről" - mondta. Hozzátette: csaknem hatvan új iskolai kórus alakulhat meg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázati támogatásával. Az erre a célra 100 millió forintos kerettel kiírt pályázat a meglévő kórusok közül több mint 220-at támogat. A pályázat célja az iskolai énektanulás kultúrájának megerősítése.

    
Balog Zoltán úgy fogalmazott: a magyar oktatási rendszer nem teljesít jól a különböző szintű intézmények közötti átmenet terén, de a mindennapos éneklés megszokása mindezt megkönnyítheti a gyermekek számára, például az óvodából az általános iskolába átlépéskor.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A mindennapos éneklésnek teret fog nyitni az új nemzeti alaptanterv is. Jelenleg szakmai vitát folytatnak az 1+8 osztályos általános iskola lehetőségéről, ebben a rendszerben az első három évben a közismereti tárgyak helyett a készségek fejlesztésén lenne a hangsúly, beleértve az ének-zene oktatást is - mondta a miniszter, aki kitért arra is: az éneklés népszerűsítése szintén szerepet kap a tárca fiataloknak szóló stratégiájában, amely hamarosan a kormány elé kerül.
  

Balog Zoltán kiemelte: 2018-ban milliárdos nagyságrendű forrással 2-3 éves program indul a magyar zeneiskolák hangszerállományának megújítására. A konferencián Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: a Mindennapos Éneklés Munkacsoport alapvető céljai között van, hogy átfogó továbbképzési programot indítson a pedagógusok számára. Repertoárgondozásra is szükség van, mert az elmúlt 25 év iskolai "kötelező ideológiasemlegessége" miatt is a mai gyerekek nem ismerik eléggé az identitást erősítő magyar népdalkincset.
    

A kormányzat célja a teljes ifjúság bevonása az éneklés élményébe, mert a művészeti alkotásban való részvétel tapasztalata az élet minden területén sikeresebbé teheti a fiatalokat - fűzte hozzá. Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének (KÓTA) elnöke a Mindennapos Éneklés Munkacsoport eddigi eredményeiről szólva kiemelte, hogy jelenleg akkreditáció előtt áll a Kodály Intézet és a Zeneakadémia által szervezett, pedagógusoknak szóló ének-zenei továbbképzési program, a Mindennapi énekeink című repertoárbővítő kiadvány pedig hamarosan megjelenik. A kötetből ingyenesen juttatnak minden iskola számára.
    

Szintén eredmény, hogy tavaly az órarend védett sávjába került a karének, azonban az ezt szabályzó rendelet szövege nem szerencsés, mert csak a már kórusban éneklő gyerekre vonatkozik. Folyamatban van annak elfogadása is, hogy szaktanárok oktathassanak az alsó tagozaton is - tette hozzá. Az eseményen felidézték, hogy tavaly év végén felvette a népzene Kodály-módszer szerinti megőrzését az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára az ENSZ-szervezet Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága.


Az erről szóló hivatalos dokumentumot a konferencián adta át Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke és Balog Zoltán a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet képviselőjének, Ittzés Mihálynak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com