A miskolci színház 191. évadjának Shakespeare áll a középpontjában

A 450 éve született William Shakespeare darabjai állnak a Miskolci Nemzeti Színház 2014/2015-ös évadjának középpontjában. Az ország legrégebbi teátruma a 191. szezonját kezdi, és kínálatát opera, operett is színesíti - hangzott el a csütörtökön tartott évadnyitó társulati ülésen.

mcsziKiss Csaba igazgató a társulatot örömteli hírrel köszöntötte: a színház mintegy hatvantonnás színpadát mozgató berendezést sikerült megjavítani, a hosszú évek óta nem működő szerkezet szeptember közepétől megint használható.

A Miskolci Nemzeti Színház kilenc Shakespeare-darabot visz színre a hamarosan kezdődő évadban.

Az első nagyszínházi bemutató a IV. Henrik, az angol bárd ritkán játszott drámája lesz, amelyet Kiss Csaba rendez.

A drámaíró művei közül a közönség láthatja még A makrancos hölgy, az Othello, a Rómeó és Júlia, a Lear király, A vihar, a Sok hűhó semmiért, a Hamlet, valamint a Szentivánéji álom című darabot is.

A színház az új évadban összesen 18 bemutatót tervez. A premierek között szerepel Pintér Béla-Darvas Benedek Parasztopera című zenés darabja, valamint a Hamupipőke című mesebalett is.

Színre kerül egyebek mellett Móricz Zsigmond Erdély, Örkény István Tóték, Heinrich Von Kleist Az eltört korsó, Lehár Ferenc A víg özvegy, Verdi Rigoletto, László Miklós Illatszertár című darabja is.

A Shakespeare-év keretében miskolci képzőművészek, illetve művészeti általános- és középiskolák tanulóinak műveiből tárlatokat is szerveznek, az első hónap témája A makrancos hölgy lesz; a kiállítás megnyitóját augusztus 23-án tartják.

A Miskolci Nemzeti Színház társulata az elmúlt, 190. évadban a vendégszereplésekkel együtt 610 előadást játszott, az ország első kőszínházában 583 színházi estén vehettek részt a nézők.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com