A mozikban is látható lesz a Cannes-ban bemutatott Zsigmond Vilmos-portréfilm

A magyar mozikban is látható lesz november 3-tól az Oscar-díjas operatőr pályáját feldolgozó Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal című francia film, amely az idei cannes-i fesztiválon debütált.

A 2016 januárjában elhunyt legendás operatőr művészete előtt tisztelgő filmben kollégái és pályatársai, rendezők, operatőrök és színészek mesélnek a közös alkotómunkáról, Zsigmond Vilmos pályájáról és filmjeiről.

zsigmond-vilmos-e1451849344245-1024x576

A film címe a Harmadik típusú találkozásokra utal, amelynek fényképezéséért Zsigmond Vilmos 1978-ban elnyerte az Oscar-díjat - olvasható a Pannonia Entertainment közleményében.

Megszólal a filmben többek között a Szemtől szembent vagy a Szigorúan bizalmast fényképező Dante Spinotti, a Hetedik vagy az Evita képeiért felelős Darius Khondji, a Halál a hídon két főszereplője, John Travolta és Nancy Allen, a Maverick rendezője, Richard Donner és A mennyország kapujában játszó Isabelle Huppert is.

A közlemény szerint a rendhagyó dokumentumfilm egy különleges találkozásnak köszönhetően született meg. 2013-ban Pierre Filmon francia rendező felkérte Zsigmond Vilmost, hogy ő fényképezze első játékfilmjét, azonban a forgatás előkészítése alatt a két filmes összebarátkozott, és a rendező végül úgy döntött, inkább magáról Zsigmond Vilmosról forgat filmet.

Csaknem két évnyi forgatást követően született meg az elsőként nagy érdeklődés mellett Cannes-ban bemutatott személyes hangulatú portréfilm az operatőrről, aki a természetes világítás, a fény és a színészek arcának mestereként megújította az amerikai filmkészítést.

A stáb Kalifornia, Róma és Párizs mellett több magyar helyszínen is forgatott: Zsigmond Vilmos szülővárosa, Szeged, a szegedi Belvárosi mozi és a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház is feltűnnek egy-egy részlet erejéig. Többek között ezekben a mozikban is bemutatják a filmet, amit eredeti nyelven, magyar felirattal láthat a magyar közönség.

A produkciót Magyarországon a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon vetítették először Pierre Filmon jelenlétében. A rendező a novemberi premier alkalmából ismét Magyarországra látogat, és az egri Kepes Központban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban - itt október 27-től premier előtt is látható a film - , valamint a szegedi Belvárosi Moziban is részt vesz egy-egy beszélgetéssel kísért vetítésen november 3. és 6. között.

Utóbbi két helyszínen egy háromalkalmas retrospektív sorozat is várja a nézőket Zsigmond Vilmos legismertebb filmjeiből: műsorra tűzik a Sugarlandi hajtóvadászat (1974), A szarvasvadász (1978) és A folyó (1984) című alkotásokat - áll a forgalmazó közleményében, amely kitér arra is: A Harmadik típusú találkozások Zsigmond Vilmossal látható lesz a fővárosi Puskin és Művész Moziban, a szolnoki Tiszapart Moziban, a miskolci Művészetek Házában és a kecskeméti Otthon Moziban is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com