A Nagyerdei Stadionba is beköltözik a debreceni Csokonai Színház

A debreceni Csokonai Színház főépületének felújítása alatt a Nagyerdei Stadionban is lesznek színházi előadások - jelentette be a város kulturális alpolgármestere csütörtökön, a teátrum évad- és arculatismertető sajtótájékoztatóján.Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a több mint 150 éves Kossuth utcai nagyszínház felújítása 2020 januárban megkezdődik, ezért a következő évad második felétől ideiglenes játszóhelyeken lesznek a színházi előadások. Továbbra is működik majd a jelenleg kamaraszínházként funkcionáló Víg mozi, új helyszín lesz a Debreceni Művelődési Központ (DMK) Pódium terme, az egyetem agrárcampusán lévő színházterem, illetve - egyedülálló módon - a Nagyerdei Stadion két területe, a Hall és a mostani sajtóterem - ismertette az alpolgármester.

    
A felújított Csokonai Színházban 2022-ben lesznek ismét előadások, a belvárosi Latinovits színház 2021 végére készül el, ennek ellenére a stadioni játszóhelyekkel hosszabb távon számolnak, ott később is rendszeresen tartanak majd színházi rendezvényeket, bemutatókat - jelezte Komolay Szabolcs. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója a költözésekkel járó nehézségek ellenére a lehetőségek évadának nevezte a 2019-20-as színházi évadot, amelyre megújították arculati elemeit, logóját.
    

A Kossuth utcai nagyszínházi épületben kezdődő és januártól az új játszóhelyeken folytatódó évadban 280 előadást terveznek, és 80 ezer  nézőre számítanak - mondta megjegyezve, hogy nyolc előadás műsoron marad a mostani évadból, miközben 14 új darabot visznek színre, köztük három ősbemutatót láthat majd a közönség.
   

Az évad szeptember 8-án a hagyományos évadnyitó gálával kezdődik, az első bemutató - a Közel-távol című táncprodukció - pedig szeptember 20-án kerül színre - tette hozzá Gemza Péter, aki elmondta azt is, hogy öten válnak meg a társulattól, ahová az új évadra hat fiatal színész érkezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com