A nagyközönség számára is megnyílik a ljubljanai Balassi Intézet

A januári hivatalos átadó után április 19-én a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit a ljubljanai Balassi Intézet - tájékoztatta az MTI-t Molnár-Gábor Bíborka, az intézmény igazgatója.

A január 22-i hivatalos átadó óta - amelyen Orbán Viktor magyar és Miro Cerar szlovén miniszterelnök közösen nyitotta meg az intézetet - a magyar nagykövetség és a helyi József Attila Kulturális Egyesület is tartott rendezvényeket az intézményben, de a Balassi Intézet saját rendszeres programjai kedden indulnak.

fa3f1fa98338a48f02f6249bb1d79cbd_400x400

A nyitó rendezvénnyel Bartók Béla magyar zeneszerzőre emlékeznek születése 135. évfordulója alkalmából. Az esten fellép az Accord Quartet, amely 2001-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem négy hallgatójából. Tizenöt éves fennállásuk alatt több száz hangversenyt adtak, számos ősbemutató is fűződik nevükhöz.

Az est folyamán etno-folk koncertet ad DJ Bootsie és megnyitják Jakab Ferenc Bújócska című kiállítását.

Molnár-Gábor Bíborka az MTI-nek elmondta: az intézet legfontosabb feladata, hogy a szlovén közönséget megismertesse Magyarországgal. Programjaikkal bemutatják, milyen a kortárs Magyarország, milyen kulturális és művészeti értékei vannak és a gazdasági együttműködést is fel akarják lendíteni a két ország között.

Az igazgató kiemelte, hogy spontán kiállító sarkot (pop-up store) alakítanak ki az intézetben, ahol a magyar kereskedők egymást váltva állíthatják ki termékeiket.

Áprilistól hetente irodalmi és filmesteket, gasztronómiai eseményeket és gyermekprogramokat is rendeznek, ősztől magyar nyelvoktatást terveznek.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com