A nemzetközi művésztelep alkotásaiból nyílik kiállítás Zalaegerszegen

GébArt 25 címmel a nemzetközi művésztelep alkotásaiból nyílik jubileumi kiállítás kedden Zalaegerszegen, a Hangverseny- és Kiállítóteremben.Koszta József-kiállításA jubileumi tárlat a kortárs képzőművészeti alkotásokon keresztül a GébArt Zalaegerszeg Nemzetközi Művésztelep negyedszázados történetét mutatja be - mondta el Prokné Tirner Gyöngyi, a Kézművesek Háza intézményegység-vezetője az MTI-nek.

A kiállítás a kezdetektől nyomon követi a művésztelep működését. Az alkotóműhelyben készült munkákból vegyes anyagot állítottak össze: a tárlaton látható 68 kortárs képzőművészeti alkotást több mint félezer munka közül választották ki - hangsúlyozta Prokné Tirner Gyöngyi.

A munkák a kortárs képzőművészet keresztmetszetét reprezentálják: a képek közt található festmény, grafika, kollázs, míg a szobrászok más-más technikával és anyagból - fémből, fából, kőből - készítettek kisplasztikákat. A kiállítást érdekessé teszi, hogy a munkák műfajban, művészi alkotásmódban, megfogalmazás módban és technikai megoldásokban is különböznek egymástól - fűzte hozzá.

Szólt arról is, hogy a tárlat anyagának összeállításakor minden esztendőből kiválasztottak egy-egy alkotást és arra is törekedtek, hogy lehetőleg valamennyi művész szerepeljen munkájával a kiállításon.
A nemzetközi művésztelep 25 esztendeje működik Zalaegerszeg északi városrészében, a Kézművesek Házában. A tradíciók szerint a meghívott művészek az alkotóműhelyben készült, két-két zsűrizett alkotásukat a városnak ajándékozták.

A zalaegerszegi gyűjteményben több mint félezer kortárs képzőművészeti alkotás található. A munkákat jelenleg raktárakban őrzik, de szeretnének létrehozni egy városi képtárt, ahol végleges helyet kapna a gyűjtemény, melynek anyagát tematikus kiállításokon mutatnák be.

A GébArt 25 jubileumi kiállítás augusztus 27-ig tekinthető meg Zalaegerszegen. A negyedszázadot reprezentáló tárlat anyagát a tervek szerint a következő évben Baján mutatják be, míg a Duna-parti város alkotóműhelyében készült tárlat anyaga "cserekiállításra" érkezik a zalai megyeszékhelyre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com