A nyitott és átjárható intézmény ideáját helyezi fókuszba idén a Ludwig Múzeum

A nyitott és átjárható intézmény ideáját helyezi fókuszba idén a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, a világ megértésére és jobbítására irányuló törekvések mellett - hangzott el az intézmény elmúlt évét értékelő és a jövő terveit bemutató szerdai sajtótájékoztatóján.A Ludwig Múzeum tavaly a 311 nyitvatartási napon 11 kiállítást és 463 programot szervezett, a látogatók száma pedig meghaladta a 94 ezret - emelte ki Fabényi Julia, az intézmény vezetője. Hozzátette: a múzeumban kiemelkedő volt az önkéntesek munkája, akik a tavalyi év során is jól koordinált feladattal és működéssel voltak jelen. Az intézmény múzeumpedagógusai pedig nívódíjat kaptak a GYIK kiállításban végzett munkájukért.

Az igazgató kiemelte továbbá a Női kvóta című kiállítás első és második részét, amelyek a múzeum gyűjteményével foglalkoztak. Mint mondta, a tárlatok komoly nemzetközi figyelmet és elismerést kaptak.

A műtárgyvásárlások között említette, hogy bekerült a múzeum gyűjteményébe Koós Gábor, Lovas Ilona és Tóth Anna Eszter egy-egy műve, és Szilágyi Lenke két alkotása, valamint tartós letétbe került a múzeumhoz A.R. Penck egy műve és Oto Hudec három munkája.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az intézmény könyvtáráról szólva elmondta, hogy több mint háromszáz kiadvánnyal gyarapodott a könyvtári állomány, amely így már több mint húszezer kötetet számlál.

Készman József, a gyűjteményi, kiállítási és tudományos főosztály vezetője elmondta, hogy mint a korábbi években is, idén is igyekeztek a kiállítások köré egy kerettémát találni, ezúttal ez azonban sokkal inkább egy múzeumi vízióvá alakult, ami 2026-ban az InsideOut címet kapta, és a nyitott, átjárható ideát fogalmazza meg. Ebből a szellemiségből kiindulva idén a Ludwig Múzeum új alapokra helyezi a múzeum gyűjteménye és környezete viszonyát, megnyitja, átjárhatóbbá teszi a gyűjtemény anyagát, tereit az érdeklődők felé.

Kiemelte: a múzeum gondolkodását a világról és önmagáról ebben az évben két évforduló köré szervezik. Az egyik ilyen a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum 30 éve, hiszen jelenlegi formájában 1996-ban nyílt meg, és idén lenne az intézményt alapító Néray Katalin 85 éves, akiről egy konferencia keretében emlékeznek majd meg.

Elmondta, hogy tavasszal a programot a Black Mirror - A jövő hosszú árnyéka című kiállítás nyitja, amely a Ludwig Múzeum gyűjteményének disztópikus fókuszú műveiből kiindulva vizsgálja a "jelen torz önképét". A bemutatott alkotások a múlt tapasztalataiból és a jelen folyamataiból kibontakozó jövőképeken keresztül reflektálnak ideológiákra, társadalmi kontrollra, technológiai fejlődésre és az emberiség kollektív félelmeire. A tárlat egy hosszabb és átfogóbb kutatás első állomásának tekinthető.

Ezt követi április közepétől a pozsonyi Art Fond Gyűjtemény neoavantgárd anyagát bemutató, A végén nem lesz vége című kiállítás, amely a kelet-európai művészet alternatív, gyakran informális és ellenkulturális stratégiáira irányítja majd a figyelmet. A bemutatott művek, amelyek kívül állnak a hivatalos narratívák magyarázatán, a történelmileg meghatározott jelenre, az idő politikai természetére és az ellenállás különböző formáira kérdeznek rá. A kiállítás a neoavantgárdot nem lezárt művészettörténeti jelenségként, hanem egy folyamatosan újjáéledő gondolkodásmódként értelmezi, amely továbbra is meghatározza a kortárs művészet konceptuális, intermediális, feminista, ökológiai és aktivista pozícióit.

Októbertől lesz látható A sétáló ember - A gyaloglás művészete címmel rendezett válogatás. A kiállítás a gyaloglást mint művészeti formát, narratív eszközt és kritikai gyakorlatot vizsgálja, olyan műveken, projekteken, akciókon keresztül, amelyek a gyaloglás hétköznapi tevékenységét a felfedezés, a feltérképezés, az ellenállás, a politikai cselekvés eszközeként használják.

Boros Géza, a Velencei Biennálé iroda vezetője elmondta, hogy a múzeum a Velencei Képzőművészeti Biennálén idén Koronczi Endre Pneuma Cosmic című kiállítását mutatja be. A projekt, amely a magyarországi gyakorlatnak megfelelően nyílt pályázat keretében, szakmai zsűri döntése alapján került kiválasztásra, a légmozgás és a gondolkodás folyamatai között teremt párhuzamot, és ráirányítja a figyelmet az érzékelés és a környezeti tapasztalat összetett viszonyára. A biennálét követően a kiállított anyag bővített formában decemberben látható lesz a Ludwig Múzeumban is.

Hemrik László, a kortárs művészeti múzeumpedagógiai módszertani központ vezetője elmondta, hogy a múzeum kapcsolódó programjainak segítségével a látogatók mélyebb betekintést nyerhetnek a kiállítások témáiba, a szakértők, kurátorok és kutatók előadásain, valamint workshopokon és interaktív foglalkozásokon keresztül aktívan tapasztalhatják meg a művészetet, a kerekasztal-beszélgetések és szimpóziumok alkalmával pedig bekapcsolódhatnak a társadalmi és technológiai kérdésekről folytatott párbeszédbe.

Kiemelte, hogy a tavalyi egy nagyon mozgalmas év volt, hiszen sok csoportot fogadott a múzeum az ország minden pontjáról a közművelődési intézetekkel és szakemberekkel együttműködve. Idén nyugdíjas csoportokat is terveznek fogadni, valamint az intézmény kortárs művészeti tartalmait vidéki helyszíneken is tervezik bemutatni iskolai csoportok számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com