A nyolcadik évaddal véget ér a Trónok harca

Az HBO közölte, hogy legnézettebb televíziós sorozata, a Trónok harca a nyolcadik évaddal befejeződik.

Idén mutatták be a sorozat hatodik évadát, amelynek minden epizódját átlag 25,1 millió ember nézte földi sugárzásban és digitálisan. A sorozat készítői jelenleg a hetedik évadon dolgoznak, amely a korábbiaktól eltérően csupán hét részből áll majd.

0

A George R. R. Martin regényeiből készült középkori fantáziaeposz 2011-ben debütált. A HBO illetékesei korábban arról beszéltek, hogy tárgyalásokat folytatnak a producerekkel arról, milyen hosszúra nyújthatják a sorozatot.

A nyolcadik sorozat epizódjainak számáról még nem döntöttek - közölte Casey Bloys, az HBO programigazgatója szombaton az amerikai televíziós kritikusok szövetségének nyári konferenciáján. "Annyit fogunk bemutatni, amennyit a producerek eljuttatnak nekünk" - hangoztatta.

Arról beszélt, a pakliban benne van az is, hogy a nyolcadik után egy mellékszálon folytatják a történetet.
"Mi erre nyitottak vagyunk, és a producerek sem ellenzik, de még nincsenek konkrét tervek" - tette hozzá.

Elmondta, a hetedik évad csak a jövő nyáron kerül a képernyőkre, amivel lemaradnak majd 2017-es Emmy-díjakról. Az amerikai televíziós akadémia díjaira idén is a Trónok harca kapta a legtöbb, 23 jelölést.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com