A Pál utcai fiúkra épülő foglalkozások is lesznek a gyermekkarneválon

A Pál utcai fiúk című regényre épülő foglalkozásokkal vesz részt Magyarország a Velencei Biennále Nemzetközi Gyermekkarneválján február 3. és 6. között.A négynapos karnevál alatt a műben szereplő emberi értékekre és témakörökre, mint például az egyén és a közösség kapcsolatára, összetartó erejére, a csapatszellemre és a tisztességes küzdelemre épülő tematikus foglalkozások várják a gyerekeket a Ca' Giustianan termeiben.


    
Hevér Lili és Szigethy Zsófia koncepciója alapján, Halász Lilla Anna közreműködésével a gyerekek kipróbálhatják azokat a század elején népszerű játékokat, amelyeket a regény hősei is játszottak. Harcot folytathatnak a grundért, vagyis a szabad területért, majd az a csapat győz, amelyik el tudja venni a másik csapat zászlóját. A győztes csapat végül elfoglalhatja a képzeletbeli grundot. A program záró részében a gyerekek zászlót készíthetnek maguknak, csapatuknak, vagy egy általuk fontos vélt közösségnek - közölte a Római Magyar Akadémia kedden az MTI-vel.
    

A világ egyik legfontosabb kulturális intézménye, a Velencei Biennále kilencedik alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Gyermekkarnevált, ahol koncertekkel, foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. Magyarország harmadszor vesz részt a rendezvényen, három éve Kecskemét mutatta meg zenei kultúráját a magyar biennáleirodának köszönhetően, tavaly a Római Magyar Akadémia szervezésében a MOME és a Szentendrei Skanzen vitt programot Hang-hullámok karneválja címen.
    

A Római Magyar Akadémia idén ismét a Szentendrei Skanzennel együtt szervezte meg a magyar részvételt a Publishing Hungary Program támogatásával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com