A pásztorok életét mutatja be Kunkovács László új könyve

A pásztorkodást, a pásztoréletet mutatja be Kunkovács László fotóművész új könyve, amely csaknem ötven évtizednyi gyűjtőmunka eredményeként látott napvilágot a Cser Kiadó gondozásában.

A Pásztoremberek című kötet háromszáz oldalán több mint 450 fotó található, amelyek 1967 és 2012 között készültek. Az MTI-nek Kunkovács László elmondta, hogy a fotókon megörökített pillanatok egyike sem beállított, előre megtervezett momentum. "Csak akkor nyíltak meg és fogadtak be maguk közé a távoli pusztákon élők, ha szinte együtt éltem velük, éppen ezért van, hogy egyetlen élethelyzetet, pillanatot nem befolyásoltam soha. Így tárulhattak fel előttem igazán a pusztákon élők mindennapjai" - fogalmazott a munkáról az alkotó.

konyvA vaskos kötet, amelyet egyszerre tekinthetünk fotóalbumnak és szociográfiának, 95 fejezeten keresztül járja körbe a pásztorkodás témakörét. "A lehetetlent próbáltam teljesíteni, de azt kell, hogy mondjam: a mai napig nincs átfogó monográfia a magyar pásztorságról, mert elképesztően hatalmas és szerteágazó témáról beszélünk. Engem is ezért foglalkoztat ez a téma immár ötven éve" - tette hozzá a szerző. Kunkovács László a könyvben a sztyeppei típusú magyar Alföld pásztorkultúrája mellett a párhuzamokért sorra látogatta Ázsia részben ma is nomadizáló népeit is és szó esik a kötetben a román hegyi pásztorokról is.

A könyvbemutatót hétfő este tartják az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában, ahol a vendégeket Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszönti. Kunkovács László Balogh Rudolf-díjas magyar fotóművész és etnofotográfus Endrődön született 1942-ben. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 1963-ban tanítói diplomát szerzett, 1963 és 1965 között elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskolát, amelynek elvégzése után 1973-ig az MTI országjáró fotóriportereként dolgozott.

Utána 1976-ig a képzőművészeti főiskola fotóműhelyét vezette, üzemi lapot szerkesztett, illusztrációkat készített. 1984 és 1990 között az MTI-nél volt rovatvezető, művészeti szerkesztő, 1990 óta szabadúszó.
Több száz néprajzi, szociográfiai, kultúrtörténeti tárgyú írása jelent meg lapokban, folyóiratokban, anulmánykötetekben. A fotóművésznek eddig négy könyve jelent meg, több mint száz helyszínen volt önálló fotókiállítása, de megismerhették munkáit 16 ország 36 városában is. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2012-ben pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki. 2010 óta a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatának tagja.
forrás:MTI

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com