A Pesti Magyar Színházban vetítik le a Holnap tali! évadzáró részét

Különleges eseményre készül a Pesti Magyar Színház és a közmédia vasárnap este, ugyanis a teátrumban, az évad utolsó Sun City című musical előadása után levetítik a közmédia Holnap tali! című websorozatának évadzáró musicalepizódját."A sorozat producere, Kirády Attila megkérdezte, hogy megrendezem-e az utolsó részét az évadnak.

Azt feleltem, hogy boldogan, ha ebből csinálunk egy szűk egyórás musicalfilmet" - fejtette ki a sorozat alapján készült Sun City musicalt is rendező Szente Vajk az MTI-nek.

    
Elmondta, az ifjúsági történet szereplői éppen az érettségire készülnek és mivel ez egy realisztikus cselekmény, idegenül hatott volna, ha a fiatalok hirtelen énekelni kezdenek. Ezért ki kellett valamit találni, ami elrugaszkodik a valóságtól. Az érettségit és az évzárót követően a fiatalok ebben a részben arról kezdenek fantáziálni, hogy milyen lesz az életük 10 év múlva. "Egyszer csak átkerülünk 2028-ba, a két főszereplő esküvőjére, ahol az egész epizód játszódik majd ármánnyal, fordulatokkal, szerelemmel és humorral fűszerezve" - árulta el a rendező. Hozzáfűzte: ez már olyan helyszín, ahol könnyen megszólalhat a zene.
    

Szente Vajk elmondta azt is, hogy a prózai jelenetek egy-egy dalba futnak majd ki, de alapvetően a cselekmény és egy egészen egyedi képi világ határozza meg az évadzáró epizódot. A különleges filmben felcsendülő dalok a Sun Cityből is ismert nóták lesznek, amelyeknek szövegét Szente Vajk írta Johnny K. Palmer dalaira, a koreográfiákat pedig a színpadi műhöz hasonlóan Túri Lajos Péter alkotta meg.
    

A rendező elmondta, hogy a Pesti Magyar Színházban az évad utolsó előadását a szokásokhoz híven egy közönségtalálkozó követi majd, ezután vetítik le a sorozatban és a Sun Cityben is szereplő művészek és az alkotók jelenlétében az évadzáró részt, amelyet az internet közönsége júniusban láthat. A vasárnapi vetítés moderátora Fodor Imre lesz, akit a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorából ismerhet a közönség.
    

A Holnap tali! a közmédia websorozata, amely az M2 Petőfi tévén is látható péntek esténként. A sorozatból a Magyar Színház történetének első popmusicalje készült el, a főszerepben Csonka Andrással, Tóth Angelikával, Pásztor Ádámmal és a Holnap tali! sorozat szereplőivel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com