A Proton Színház a Szégyennel a Tamperei Színházi Fesztiválon

Proton SzínházMeghívták a 45. Tamperei Színházi Fesztiválra a Proton Színház Szégyen című darabját, amelyet Mundruczó Kornél állított színpadra.

Mundruczó Kornél film- és színházrendező elmondta az MTI-nek, örül, hogy meghívták a darabot, nem járt még azon a fesztiválon, de Finnországban sem. John Maxwell Coetzee dél-afrikai író regényét, a Szégyent hat évvel ezelőtt olvasta és "régi mániám volt, hogy színpadra állítsam" - jegyezte meg. Végül nemzetközi koprodukcióban készült el a darab, amelyet a Wiener Festwochen drámai programjainak igazgatója, Stefanie Carp ajánlott a tamperei fesztiválnak.

Előtte a társulat sikert aratott és díjazták is a Szégyent

Rómában, Berlinben, Avignonban, Brüsszelben és Bécsben, de legutóbb Magyarországon, Pécsett a POSZT-on is.
Mundruczó Kornél és a Proton társulata a Szégyennel debütál Miskolc testvértelepülésén, Tamperében, amely Finnország második legnagyobb városa, Helsinkitől 170 kilométerre északra fekszik, két egyeteme van 10 ezer hallgatóval.

Augusztus 8-án, csütörtökön este lesz a bemutató és 9-én, pénteken koradélután egy újabb előadás a fesztiválközpont épületében. Coetzee drámájában 9-en játszanak, Zsótér Sándor a főszereplő, és a műszakiakkal együtt 15-en utaznak a fesztiválra. A finnek a magyarokkal együtt hat színtársulatot hívtak meg a Dél-afrikai Köztársaságból, Olaszországból, Svédországból, Lettországból és Nagy-Britanniából. A rendező úgy véli, a darabválasztással a finnek igazolták a rokonságot a magyarokkal, mert ők is értékelik az abszurdot, a groteszket és a költőiséget.

A Szégyen főhőse egy professzor, aki romantikus irodalmat tanít Cape Townban, Dél-Afrikában, az apartheid utáni korszakban. A szöveg nagyon pontosan mutat rá az európaiaknak azokra a közös félelmeire, amelyek egy nyilvánvalóan nagy átrendeződés előtt álló kontinensen mindenkit foglalkoztatnak.

David, a főhős figurájában egy fehér afrikait ismerhet meg a néző, a mindig is kiváltságokat és előjogokat élvező sznob értelmiségi, aki egy új társadalmi berendezkedésben elveszíti a hatalmát és minden viszonyítási pontját. "A színmű mondanivalója helytől, időtől független, ezért érvényesnek találom bárhol a világon, nemkülönben Európában" - fejtette ki a rendező.
A Tamperei Színházi Fesztiválon nyolc évvel ezelőtt részt vett a Katona József Színház Ledarálnakeltüntem című, Bodó Viktor rendezte előadással, 2001-ben pedig a Krétakör Színház Liliomját láthatta a finn közönség.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com