A Recirquel meséje, a Kristály új szereposztással látható

Új szereposztással péntektől január 4-ig látható a Recirquel immerzív újcirkusz produkciója, a Kristály a Millenáris Üvegcsarnokban.Az előadás során a közönség szeme láttára kelnek életre a csillogó, jégbe fagyott meseképek, a különleges cirkuszi tér pedig lehetővé teszi, hogy a nézők a történet részeseinek érezzék magukat - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A történetben Hólandia jégbe fagyott birodalmában nincs helye az érzelmeknek. Tilos a jókedv, a nevetés, és a bánatot is jobb leplezni: a királynő, Kristály ugyanis elvesztette hitét az emberi érzelmekben, a világot jégbe fagyasztotta, és csillogó, ám jeges falak közé zárkózva kéri számon birodalmának lakóin az egészen a szív mélyéig hatoló fagyos fegyelmet.

Jégország elemein azonban időről időre repedések keletkeznek, és a tiltott szerelem tüze meg-megolvasztja a jégtáblákat.

A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott Kristály című produkció története a cirkusz és a tánc eszközeivel idézi meg a klasszikus téli mesék világát. Az eredetileg 2018-ban bemutatott, évről-évre teltházas előadásban a közönség közelről csodálhatja meg a fejük felett elsuhanó artisták mutatványait. Az immerzív színházi műfaj különlegessége, hogy a nézők maguk is a cirkuszi tér részévé válnak: együtt mozognak a művészekkel a hóval borított térben.

A Müpa szervezésében megvalósuló produkció 2025-ben szinte teljesen új szereposztással, hazai és nemzetközi artistákból álló előadóművész gárdával várja a közönséget a Millenáris Üvegcsarnokban. A Hókirálynő szerepét két előadóművész formálja meg: a hosszú évek óta Kristályt alakító Horányi Juli mellett Horváth Mónika színész-énekesnőt is láthatja a közönség. Az udvari Manót a Társulat korábbi előadásaiból jól ismert Egyed Brigitta színésznő alakítja.

A közlemény kiemelte: a Recirquel évek óta nagy hangsúlyt helyez a fiatal tehetségek felkarolására és képzésére, ennek jegyében idén több fiatal, frissen végzett artistaművész, köztük a Baross Imre Artistaképző Intézet növendékei is helyet kapnak a produkcióban. Az előadást az artistaszámok mellett sokféle táncos elem teszi teljessé, többek között hiphop táncosok is a jeges porondra lépnek.

A produkcióban eredeti zeneművek és karácsonyi klasszikusok adaptációi csendülnek fel, a zenei szólamokat Terjék Gábor és Mester Dávid szerezte, a jelmezeket Kasza Emese tervezte, a díszletek Klimó Péter tervei alapján készültek, a fényekért Lenzsér Attila felelt. Az előadás társrendezője és artista koreográfusa Illés Renátó, koreográfusa Zsíros Gábor.

A Kristály december 5. és január 4. között összesen 53 alkalommal látható a Millenáris Üvegcsarnokban (D épület).

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com