A Rétköz térségét mutatja be a Pünkösdi sokadalom a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban

A Rétköz kultúráját és hagyományait mutatják be vasárnap és hétfőn a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban, a Pünkösdi sokadalom elnevezésű rendezvényen színes programokkal, többek közt népi viseleti kiállítással, néptáncbemutatóval, népi játékokkal várják az érdeklődőket.A pünkösdvasárnap délelőtti kapunyitást követően a Rézangyalok Társulat és Bábszínház Vitéz László történetével invitálja a faluközpontba a nagyérdeműt, majd 11 órától nyílik meg a Delin kendőt kötöttem a fejem... című új állandó kiállítás, amelyen az idei rendezvény meghívott települése, Ajak mutatja be hagyományos női népviseletét az újlétai magtárban - közölték a szervezők az MTI-vel.

A tárlaton olyan öltözetdarabokat láthat a közönség, amelyet a 20. század elején viseltek a kis rétközi településen élő lányok és asszonyok. A Jósa András Múzeum néprajzi gyűjteményében fellelhető leírás szerint a század elejétől ugyan megindult a népviseletből való kivetkőzés folyamata Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye településein is, az egyedüli kivétel Ajak volt, amely hagyományőrzésének köszönhetően a század második feléig megőrizte viseletét.

Az ajakiak életében az öltözködésnek fontos szerepe volt, élénk színű, nagymintás, sok alsószoknyás viseletük jelentősen különbözött a megye más falvainak visszafogottabb viseletétől.

A viselet szeretete és az öltözködés fontossága íratlan szabályok, divatregulák bonyolult rendszerét alakította ki: ilyen sajátos szabály volt, hogy a hónap négy vasárnapján négy különböző színű viseletet vettek föl.

A lányok első vasárnap fehérbe, a második vasárnap piros virágos fehér delin vagy kázsmér ruhába öltöztek, a harmadik és negyedik vasárnap színe a (virágmintás) piros, zöld vagy kék volt - olvasható a leírásban.

A kiállítást követően Bukovics János mesemondó műsora következik, majd dombrádi és demecseri néptánccsoportok mutatják meg a híres rétközi csárdás lépéseit. A programban szerepel a Rétközt bemutató ismeretterjesztő előadás, majd óriásbábos komédia és élőszavas mese szórakoztatja a látogatókat.

A híres rétközi paszabi szőtteseket a múzeumfalu paszabi portáján mutatják be, ahol kísérőprogramként a szövést is kipróbálhatják az érdeklődők. Pünkösdhétfőn táncegyüttesek produkciójával és zenés koncertekkel kezdődnek a rendezvények, délután tartják a pünkösdikirály-választást, közben népzenei koncerttel szórakoztatják az érdeklődőket, a kétnapos program zárásaként pedig táncmulatságot tartanak a Sóstói Múzeumfaluban.

A kísérőprogramok között lovaskocsikázás, térképes játék és népi játszóudvar szerepel, de forogni fog a kosaras körhinta és látogatható lesz a népiskolai tanítási óra is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com