A Rómeó és Júlia látható a Monte-Carlo Balett előadásában a Margitszigeten

A Monte-Carlo Balett előadásában elevenedik meg Shakespeare legszebb szerelmi története, a Rómeó és Júlia pénteken a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Budapesten.

Bán Teodóra, a Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az előadás Szergej Prokofjev zenéjére készült Jean-Christophe Maillot, a Monte-Carlo Balett vezetője koreografálásával, s rendkívüli adottságú, fiatal és nagyon komoly felkészültségű balettművészek állnak színpadra.

c765d26c08aaf5dc17d40c615bf463d4

Jerome Kaplan jelmez- és Ernest Pignon-Ernest díszlettervező is fontos alkotója az előadásnak, a tartalomközvetítésnek - fogalmazott.

A produkció megtekintésekor több dimenzióban is impulzus éri a közönséget, mozgásban, zenében és látványban is komoly összhangnak kell megszületnie - hangsúlyozta.

Nagy kihívásnak nevezte, hogy a szervezők maximálisan teljesíteni tudják azokat a feltételeket, amelyekben a produkció ki tud teljesedni a szabadtéren is és legszebb formájában tud bemutatkozni.

Fegyelmezett és nagy, műszakilag felkészült háttérszemélyzettel kell kiszolgálni az előadást - mondta, hozzáfűzve: Európa egyik legismertebb és legjobb kortárs balett-társulata először jár Budapesten és számukra is nagy feladat szabadtéri színpadon bemutatni a Rómeó és Júliát kőszínház helyett.

A Shakespeare-évad részeként megvalósuló előadás a szezon egyik legkedvesebb és kiemelt darabja - fogalmazott Bán Teodóra, emlékeztetve: a londoni Shakespeare's Globe A két veronai nemes című előadást mutatta be a fesztivál keretében.

A klasszikus és kortárs balett elemeit egyedi módon ötvöző Rómeó és Júlia előadás a társulat legsikeresebb produkciója, amely az elmúlt húsz évben a világ számos pontján vendégszerepelt.

Jean-Christophe Maillot egyéni, újító módon párosítja a klasszikus balett technikáját a legfrissebb kortárs formanyelvvel, fenntartva az együttes színes és sokrétű repertoárját. Maillot számára az a legfontosabb, hogy a híres tervezők által alkotott jelmezek, kellékek összhangba kerüljenek a világítással és a legnagyobb zeneszerzők zenéire koreografált mozgással.

Művészi munkája nagy volumenű, letisztult előadásokban teljesedik ki, amelyekben a kiválóan képzett táncosok technikai virtuozitása mellett a személyiség is előtérbe kerül.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com