A Somnakaj novemberben utoljára a Nemzeti Színházban

Utoljára látható a Somnakaj című roma musical novemberben a fővárosi Nemzeti Színházban. A darabot 2014-ben mutatták be a Müpában és 2016 óta játsszák a Nemzetiben, november 30-án utolsó alkalommal.Az első roma sorsjáték az elválás és az egymásra találás konfliktusára épülő ballada, amelynek premierje a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében volt. A darab azóta vidékre is eljutott, tavaly október 23-án Berlinben is bemutatták. A Somnakaj a Nemzeti Színházban még november 15-én, 16-án és 30-án tekinthető meg - közölték a szervezők az MTI-vel.  

    
A különböző kulturális közegekből, színterekről érkező alkotók és előadók a roma kultúra sokszínűségét tükrözik.

A szereplők ismert és népszerű énekesek, zenészek, a darabban egy roma lány, Somnakaj meséli el saját történetét, amelynek állomásai a darabban megelevenednek. Mészöly Gábor Somnakaj című drámáját Müller Péter Sziámi dolgozta át színpadra, a darab rendezője Szabó Máté, Hegyi Árpád Jutocsa és Seres Tamás, a díszlettervező Árvay György. A zenében autentikus roma népdalok mellett Kovács Antal (Romano Drom), Marko Markovic (Boban Markovic Orkestar) és Szakcsi Lakatos Béla szerzeményei hangzanak el, a hangszerelő Kovács Antal és Szirtes Edina Mókus.
    

A szereplők között van Szakács Hajnalka, ifj. Kovács Antal, Kathy Horváth Lajos, Balogh Lajos, Szakcsi Lakatos Béla, Falusi Mariann, Oláh Gergő, Szilvási István. A kórus tagja Balogh József (Romano Drom), Dobi Matild és Tintér Gabriella (Olah Gipsy Beat), Farkas István (Ternipe), Szilvási István (Szilvasi Gipsy Band), a táncosok a Duna Művészegyüttes tagjai, a koreográfiát Mihályi Gábor, Juhász Zsolt és Vincze Levente Gergely készítette.
   

"A Somnakaj hozzájárulhat a cigányságot érintő társadalmi problémák enyhítéséhez azáltal, hogy hidakat épít magyarok és cigányok között" - mondta Szakcsi Lakatos Béla korábban az MTI-nek. A zenés roma sorsjátékban Somnakaj, a szabadszellemű, tehetséges lány alakja szimbolizálja a roma kultúrában és történelemben fontos szerepet betöltő szabadság iránti vágyat, a korlátok közé nem szorítható tehetséget és egyéniséget. Az előadás koncert és színház, tánc és irodalom, tradicionális képzőművészet, hagyományőrzés és modern formák találkozása.
    

A darabban az ősi tradíciókat tükröző dalok mellett megjelennek a 21. század hatásait is magukban foglaló új alkotó formációk, stílusbeli újítások, átdolgozások. Az autentikus roma népdalok tradicionális formában és modern átiratban egyaránt elhangzanak, Szakcsi Lakatos Béla roma dzsesszdalt írt, de felcsendülnek Romano Drom-dalok is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com