A Sose halunk meg című zenés játékkal kezdődik az évad a zalaegerszegi kőszínházban

A 2020/2021-es évadban nyolc nagyszínpadi előadást mutat be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, az első premier október 9-én lesz, a Sose halunk meg című zenés játékot Koltai Róbert rendezi.Az áprilisra tervezett bemutató a veszélyhelyzet kihirdetése miatt elmaradt, ezért az új évadban ezt a darabot tűzték elsőként műsorra - mondta el a hétfői évadnyitó társulati ülésen Besenczi Árpád színházigazgató. Az 1993-ban bemutatott azonos című film adaptációja az újrakezdésről, a kisember megpróbáltatásairól, az élni akarásról szól - ismertette a részleteket.

    


Október második felében klasszikus bohózatot, Ray Cooney Kölcsönlakás című vígjátékát állítják színpadra Besenczi Árpád rendezésében. Advent időszakában szívhez szóló, minden korosztályt megszólító, Luigi Magni és Bernardo Zapponi azonos című filmjéből készült Legyetek jók, ha tudtok című színművet tűzik műsorra Moravetz Levente rendezésében.     


Januárban Rákosi Viktor és Nemlaha György Elnémult harangok című színjátékát Szilágyi Tibor rendezésében láthatja a közönség. A darab a becsületet, a hazaszeretetet, a szerelmet állítja középpontba - mutatott rá a teátrum igazgatója. A Kőszívű ember fiai című zenés színmű már elkészült, de a pandémia miatt a március 13-ra tervezett premier elmaradt - emlékeztetett. Hozzáfűzte, Jókai Mór azonos című regényének színpadi adaptációját az eredetileg kitűzött dátum után egy esztendővel később, 2021. március 13-án, díszelőadáson mutatják be Böhm György rendezésében.

    
Az évadot április 16-án magyar musical, Szakcsi Lakatos Béla és Csemer Géza szerzőpáros Cigánykerék című produkciója zárja. A hetvenes években, Budapest VIII. kerületében játszódó történetet Böhm György állítja színpadra Bakó Gábor koreográfus segítségével.     Hozzátette: a Félőlény című gyermekmusical már elkészült, a zenés mesejátékot Farkas Ignác rendezi, a Lázár Ervin-program részeként a diákoknak szeretnék szeptemberben bemutatni.     

A Fekete István-regényből készült Vuk című ifjúsági darabot Tompagábor Kornél állítja színpadra. A stúdiószínpadi előadást - a Becsvölgye című színművet - Mihály Péter rendezi, a göcseji faluban játszódó krimit a zalai származású Szálinger Balázs írta - jelezte Besenczi Árpád.     Kiemelte, hogy amíg lehetséges, a társulat játszik, a próbák, a színpadi munka a járványügyi előírások betartásával zajlanak.     Besenczi Árpád beszámolt arról is, hogy aláírták a közös fenntartásról szóló szerződést, melynek értelmében 2024-ig a Hevesi Sándor Színház a minisztérium (Emmi) és a zalaegerszegi önkormányzat közös fenntartásában működik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

http://ujhazak.com