A Szegedi Szabadtéri Játékokon tér vissza a Coopera Szöktetés a szerájból előadása

Július 23-án és 24-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon tér vissza a Coopera Szöktetés a szerájból előadása, melyet Juronics Tamás rendezett - tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.Izsák Bernadett közölte, a Coopera indulása óta együttműködik a Szegedi Nemzeti Színházzal, a 2019/2020-as évadban színpadra állított háromfelvonásos Mozart-vígopera a harmadik közös produkciójuk.

    
Vadász Dániel, a Coopera alapító producere emlékeztetett arra, hogy a Szöktetés a szerájból előadásai szakadtak meg először a járvány miatt, így kivételes jelentősége van annak, hogy a produkciót most újra színpadra tudják állítani. A két előadás szereposztása a hazai művészvilág kiválóságait sorakoztatja fel, akik több szálon is kötődnek Szegedhez, mellettük pedig a Szegedi Nemzeti Színház két fiatal tehetsége is bemutatkozik majd. A július 23-i előadáson Konstanze szerepében Kolonits Klára látható, Belmonte megformálója László Boldizsár és színpadra lép Nánási Helga, Cseh Antal és Szerekován János is. Július 24-én a női főszerepben Ferenczy Orsolya, a hűséges Pedrillo szerepében Tötös Roland debütál.
    

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója szerint a színházak újranyitása és a szabadtéri fesztiválok elindulása újra lehetőséget ad arra, hogy élőben hallhassunk és láthassunk operaelőadást, méghozzá különleges, egyedi atmoszférájú környezetben a fesztivál kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Ligetben.
    

Az előadás különlegessége, hogy Mozart művével jelenlegi formájában csak ebben a rendezésben találkozhat a közönség, ugyanis a Romhányi Ágnes által jegyzett magyar szöveget teljes egészében a 2019-es premier előtt még senki nem mutatta be. Az eredetileg az 1600-as években játszódó történetet Juronics Tamás a 21. századba ülteti át, ezzel nyújtva modern, a mai kor emberének is valódi tartalmat adó értelmezést. A rendező szerint a mű gondolati magja a hűségen alapuló, igaz szerelem hatalma.


A tiszta szerelem, illetve a szabadságvágy képviselői állnak szemben a számukra ellenséges hatalommal. Bár a mű cselekménye a szöktetés előkészítése és kivitelezése, a mondanivalót tekintve mégsem ez a legfontosabb. A lényeg az, hogy a szereplőknek lelki akadályokon kell áthatolniuk. A darab két szerelmes párjának, sőt még az ellenségnek, Szelim basának is el kell igazodnia az érzelmek labirintusában.
    

Mozart vígoperájának érdekessége, hogy a singspielre jellemző elemekkel is dolgozik, ennek köszönhető az is, hogy Szelim pasát egy prózai szereplő képében fogalmazta meg a szerző. A negatív főhőst Szabó Győző alakítja majd. A művész különlegesen szép kihívásnak tartja ezt, hiszen a szereplők kapcsolatának dinamikája eltér az általa akár színpadon, akár filmben megszokottaktól. A gyors párbeszédeket, visszajelzéseket esetenként felválthatja akár egy tíz perces ária is a partner részéről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com