A szegényeknek ad koncertet Ennio Morricone a Vatikánban

Ennio Morricone Oscar-díjas olasz zeneszerző vezényli a római Sinfonietta zenekart és a Santa Cecilia Nemzeti Zeneakadémia kórusát november 12-én a vatikáni VI. Pál aulában a Szegényekkel a szegényekért zenei kezdeményezés második koncertjén.Ennio MorriconeA maestro 60 éves zeneszerzői alkotómunkájának leghíresebb darabjaiból és filmzenéiből dirigál darabokat.

Mellette Marco Frisina karnagy-prelátus a római egyházmegye zenekarát és kórusát vezényli, műsorán szerepel két saját szerzeménye a jubileum és a karitász témáinak feldolgozásaival - jelentette a Vatikáni Rádió.

A zenei eseményt a Nova Opera római nonprofit szervezet a római egyházmegye kórusával karöltve szervezi, az Új Evangelizálás Pápai Tanácsa, a Van Thuan bíboros emlékét ápoló Szent Máté alapítvány támogatásával, a jubileumi szentév lezárásának egyik ünnepi eseményeként, amelynek célja Ferenc pápa jubileumi jótékonysági programjának a támogatása.

A koncertre 6000 embert várnak szerte Európából. A közönség az előadás végén önkéntes adományokkal támogathatja a pápai karitatív program kiemelt céljait, egy új katedrális építését Ugandában és egy mezőgazdasági iskoláét Burkina Fasóban.

A szervezők sok szükséget szenvedőt embert hívnak a koncertre, akik az első sorokban foglalnak majd helyet. Az esemény után a római egyházmegyei kórus fiatal tagjai és jubileumi önkéntesek vacsora- és ajándékcsomaggal kedveskednek az est szegény "díszvendégeinek".

Az ingyenes jegyeket szerte Európából lehet igényelni a www.concertoperlacarita.org honlapon, a belépőket a regisztrálás időrendje szerint osztják szét.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com