A Take That és Jeff Goldblum is fellép a BAFTA-gálán

A Take That és Jeff Goldblum is a fellépők között lesz a Brit Film- és Tévéművészeti Akadémia (BAFTA) díjátadó ceremóniáján február 16-án, a londoni Royal Festival Hallban - számolt be róla a The Guardian.Az együttes 2008-as sikerszámát, a Greatest Dayt adja majd elő, amely az egyik BAFTA-jelölt filmben, az Anorában szerepel. Jeff Goldblum pedig, akit legutóbb a Wicked című musicalben láthatott a közönség, a brit filmakadémia díjátadójának elhunyt művészekre emlékező összeállítását kíséri majd zongorajátékával.

Sean Baker Anora című filmje hét kategóriában, köztük a legjobb film és rendező mezőnyben is esélyes a BAFTA-díjra, a főszerepet, egy brooklyni szexmunkást alakító Mikey Madison pedig a legjobb színésznő kategóriában verseng a trófeáért.

A Take That együttes jelenleg Gary Barlow, Howard Donald és Mark Owen felállásban lép fel. A fiúbandából 1995-ben kivált Robbie Williamsről készült Better Man című életrajzi dokudráma, amely a zenészt majomként ábrázolja, a legjobb látványeffektus kategóriában kaphat díjat.

Jeff Goldblumnak 2018 óta már három dzsesszalbuma jelent meg zenekarával, a Mildred Snitzer Orchestrával. A színész Wicked című filmjét a brit filmakadémia hét díjára jelölte.

A legtöbb, 12 BAFTA-jelölést Edward Berger Konklávé című filmje kapta, melynek főszerepét Ralph Fiennes alakította. A pápaválasztásról szóló thrillert az Emilia Pérez követi 11 jelöléssel, az idei filmes díjszezon egyik favoritja, a Brady Corbet rendezésében Budapesten forgatott A brutalista pedig kilenc jelölést kapott.

A BAFTA díjátadó gálájának házigazdája David Tennant, a Ki vagy, doki? című sorozat sztárja lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com