A természet és az ember kapcsolatát mutatja be a FotoKozma nemzetközi fotófesztivál

A természet és az ember kapcsolatát mutatja be mintegy 250 fotón keresztül a FotoKozma nemzetközi kültéri fotófesztivál, amely november 3-ig várja a látogatókat Csákváron - hangzott el az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.Radisics Milán fotós, a fesztivál alapítója és igazgatója elmondta, hogy a fesztiválon látható látványos fotók történeteket, üzeneteket hordoznak, amelyekkel az emberek figyelmét szeretnék felkelteni. Mellbevágó képek is szerepelnek a válogatásban, mert ezek gondolatokat, érzéseket keltenek az emberekben, és ezáltal cselekvésre ösztönzik őket - emelte ki.


Mindenkinek csak egy picit kellene tennie azért, hogy sokat változzon a hozzáállásunk a környezethez: a vízgazdálkodáshoz, a szennyezéshez, a természet világához - hangsúlyozta, hozzátéve: ezért is alapították a FotoKozma fesztivált négy évvel ezelőtt Csákváron. idén a városban és környékén 16 helyszínen láthatók a kiállított fotók.


A FotoKozma fesztiválhoz kapcsolódva idén először A mi természetünk címmel nemzetközi környezetvédelmi fotópályázatot is hirdettek, amely egyrészt a minket körülvevő természetet, másrészt az emberi természetet is bemutatja, amely olykor káros és furcsa, de máskor pozitív is tud lenni, hiszen az ember kísérletező és a megoldásra törekszik - fejtette ki a fesztiváligazgató.


Radisics Milán elmondta, hogy a pályázatra 2000 fotó érkezett a világ 41 országából, a pályamunkák közül déli tengerekről, japán erdőkről és bangladesi szeméttelepekről készült képek is láthatók a fesztiválon. Kiemelte, hogy a mai világban a digitális képáradatban a minőségi anyaggal lehet érvényesülni.
A természetfotózás a legnépszerűbb műfaj, de emellett egy fotográfusnak az újságírói-kutatói hozzáállás is nagyon fontos.


A műsorban elhangzott, hogy Radisics Milán Karanténban egy rókával című fotósorozata nemzetközi díjat is kapott és a Magyar Sajtófotó Pályázat díját is elnyerte. A két éve megjelent sorozattal kapcsolatban a fotóművész elmondta, hogy egy vadállatnak a természetes mozgását követni függőség és izgalom volt a számára. Nyolc hónapig szinte minden éjszaka figyelte a rókát és ebből született az a csodálatos sorozat, amely a róka különleges és rejtett viselkedését mutatja be.


Kiemelte: a Karanténban egy rókával című fotósorozatot jövő héten Stockholmban, novemberben pedig Dubaiban állítják ki. Hozzátette: A mi természetünk nemzetközi környezetvédelmi fotópályázat nyertesei is egy rókáról megmintázott Arany Róka Trófeát kapnak. A FotoKozma nemzetközi kültéri fotófesztivál fővédnöke Áder János volt köztársasági elnök. Az esemény stratégiai partnere a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

http://ujhazak.com