A természetjárást népszerűsítő tematikus nap lesz a közmédiában

A természetjárást népszerűsítő, Magyarország túraútvonalait és tájainak szépségét bemutató tematikus nap lesz szombaton a közmédiában Kékkör címmel.

Szombaton a Duna World és a Duna Televízió műsorában a Galyatetőn, a Bakonyban, a Balaton-felvidéken, a Baján és Debrecen környékén található túrahelyszíneket mutatják be a nézőknek, emellett az M1 aktuális csatorna is tervez kapcsolásokat - mondta el Siklósi Beatrix, az MTVA kiemelt projektekért is felelős főszerkesztője az MTI-nek.

300px-Rotau1

Hangsúlyozta, hogy a tematikus nap célja a természetjárás megszerettetése, hiszen a túrázás közösségi és családi élmény. Hozzátette: a természetjárók kulturált körülmények között fedezhetik fel hazánk szépségeit, mivel Magyarországot ma már behálózzák a túraútvonalak a 2010 óta zajló több milliárdos beruházások eredményeként. Mint mondta, a nézők abba is betekintést nyerhetnek, hogy milyen történelmi és irodalmi emlékeket fedezhetnek fel túrázás közben.

A Kékkör napja - Sok millió lépés Magyarországon című tematikus nap fő helyszíne Galyaetető lesz, ahol az érdeklődők megkóstolhatják a Kékkör sört, valamint túrabotfaragáson, széképítésen és sátorbontó versenyen is részt vehetnek.

A műsor nézői megtudhatják, hogy mi nem hiányozhat a hátizsákból, hogyan kell elkészíteni egy szabályos tűzrakást, mi szükséges a kinti éjszakázáshoz és hogyan lehet baj esetén segítséget hívni, emellett szó esik majd a megfelelő túraöltözékekről, az erdő veszélyeiről és illemtanáról is.

Az adásban orvos szakértő ismerteti a kirándulás egészségmegőrző és egészség-visszaszerző szerepét, míg a Galyatetőn szeptemberben átadott turistaközpontról és kilátóról Kovács Csaba vezető építész beszél. A stúdió vendége lesz mások mellett Győri Tamás József, a Magyar természetjáró Szövetség igazgatója, Juhász Árpád geológus és Esztergályos Cecília színművész. A műsor stábja rajtuk kívül forgatott még Papp János és Für Anikó színművészekkel is.

Az 5 és fél órás adásban a közmédia munkatársai bejelentkeznek Bajáról és környékéről, a Balaton-felvidékről, Debrecenből és térségéből, valamint Galyatetőről, emellett felvételeket láthatnak a nézők a zalai erdei vasútról - sorolta a példákat Siklósi Beatrix.

Az Országos Kékkör szeptember végére újult meg teljesen, a beruházás 2,7 milliárd forintos uniós támogatással valósult meg - közölte korábban a Magyar Természetjáró Szövetség. Az Országos Kékkör egységesíti a három Kéktúrát, ezzel egy Európában egyedülálló, egységes kékjelzésű, 2550 kilométeres turistaút jött létre, amely körbejárhatóvá teszi az országot.

A három éven át zajlott 2,7 milliárd forintos fejlesztés keretében több mint 210 helyszínen zajlott fejlesztés: a nyomvonal megtisztítása mellett turistaházak, hidak, kilátók, források, pihenőhelyek épültek, illetve újultak meg, kerékpáros útvonalakat jelöltek ki. Újrafestették a jelzéseket, tízezer információs táblát helyeztek ki, emellett elvégezték az útvonal GPS-alapú felmérését is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com