A tiszaeszlári vérvádról készítene filmet Groó Diana

Eötvös Károlyról, a tiszaeszlári perben megvádolt ortodox zsidó közösség tagjainak védőügyvédjéről tervezi Groó Diana következő filmjét, amelynek forgatókönyve most készül.

Eotvos_Karoly

Groó Diana, aki múlt héten díjat nyert a jeruzsálemi nemzetközi filmfesztiválon a világ első rabbinőjéről szóló alkotásával, a Regina című filmmel, az MTI-nek elmondta, hogy portré jellegű nagyjátékfilmet tervez, amely hosszas előkészítést és kutatást igényel. Szerinte - tekintettel a hatalmas peranyagra, az átnézendő kordokumentumokra - leghamarabb két-három éven belül készülhet el "Az ügyvéd "munkacímű alkotás.

A rendező kiemelte, hogy a tiszaeszlári perről született már magyar alkotás, például Elek Judit Tutajosok című filmje, amelyet rendkívülinek és fontosnak tart.

Megjegyezte: a filmötlet egyfajta reakcióként született meg benne, hiszen tavaly áprilisban a jobbikos képviselő, Baráth Zsolt napirend utáni felszólalásában arról értekezett, hogy Solymosi Esztert zsidók ölhették meg 1882-ben, ám ezt az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni. "Megdöbbentő és elképesztő, hogy itt tartunk a per után 130 évvel" - fogalmazott Groó Diana.

A filmterv Eötvös Károly ügyvédet állítja majd középpontba, az ő szemszögéből láttatja a történteket, a védelem felkérésének pillanatától egészen a per utóéletéig. A rendező felidézte: Eötvös azután vállalta el az ügyet, hogy Heumann Ignác zsidó származású ügyvéd az őt ért fenyegetések hatására visszalépett. Eötvöst is számos támadás érte, zsidóbérencnek nevezték, mások megpróbálták megvesztegetni, magas pozíciókat kínáltak neki, csak hogy ne vállalja az ügyet - mesélte Groó Diana.

"Eötvös ősi magyar keresztény családból származott, nyitott, európai gondolkodású férfi volt, aki kötelességének érezte elvállalni a tiszaeszlári zsidók védelmét, bizonyítani, hogy a középkori babonákra épülő rágalom hatalmas szégyen lenne Magyarországnak" - fogalmazott a rendező, hozzátéve, hogy Eötvös 1904-ben jelentette meg az ügy háttérét feltáró A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége című művét, amelyben lerántotta leplet a korabeli korrupt, előítéletes magyar igazságszolgáltatásról is. A forgatókönyvet Szántó T. Gábor íróval közösen készítik.

Groó Diana szólt arról is, hogy a jeruzsálemi siker óta rengeteg meghívást kapott Regina című filmje. Vetíteni fogják Szarajevóban, Washingtonban, Londonban, Torontóban fesztiválokon, emellett több külföldi tévé és amerikai moziforgalmazó is érdeklődik. "Ez csodálatos érzés, hiszen idehaza nagyon nehéz moziban tartani egy dokumentumfilmet" - tette hozzá a rendező, hozzátéve, hogy a Regina jelenleg az Uránia Nemzeti Filmszínházban látható, és várhatóan műsorra tűzi az augusztusi Zsidó Nyári Fesztivál is.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com