A Trafóban lesz látható Gisele Vienne francia koreográfus Extra Life című produkciója

Május 7-én és 8-án Budapesten, a Trafó Kortárs Művészetek Házában láthatja a közönség Gisele Vienne francia koreográfus Extra Life című előadását – közölte az intézmény kedden az MTI-vel.Vienne a kortárs európai színház egyik legkiemelkedőbb alkotója. Meghívása óriási hiánypótlás, mert eddig csak egyetlen alkalommal, 17 évvel ezelőtt volt látható budapesti színpadon – hívták fel a figyelmet.

Kiemelték, hogy Vienne mestere az immerzív vizuális téralkotásnak: fotóit és installációit olyan múzeumok állítják ki, mint a New York-i Whitney Museum of American Art, a párizsi Centre Pompidou, vagy a genfi Centre d'Art Contemporain, míg előadásait olyan neves fesztiválok tűzik műsorra, mint a bécsi Wiener Festwochen vagy az Avignoni Fesztivál.

Az Extra Life egy intim történetet mesél el testek, zene és fény hipnotikusan pontos összhangjában. A cselekmény két testvér húsz év utáni újratalálkozását meséli el egy esti buli végén, akik azóta nem beszéltek egymással, hogy egy trauma tönkretette a gyerekkori szoros kapcsolatukat. Rádöbbennek, hogy lehetne másképp – olvasható a sajtóanyagban.

A közlők szerint Gisele Vienne elemeire szedve tárja a közönség ennek a felismerésnek az egyszerre összekapcsolódó ezer arcát: a múltat, az emlékbetöréseket, a jelent, jövő előérzetét és a gyógyuláshoz szükséges képzelőerőt.

Az Extra LIife egy lehetséges új élet ígérete, amelyben nemcsak a kimondás, a megosztás, hanem a feldolgozás és a gyógyulás is lehetségessé válik. A színpadon tárgyal olyan kérdéseket, amelyek a mai magyar társadalmi-politikai helyzetben, például a gyermekvédelemben kimondottan aktuális jelentőséggel bírnak – fogalmaztak a közleményben.

A darabban Adele Haenel színésznő is szerepel, akit a hazai közönség többek között a Portré a lángoló fiatal lányról című filmből ismerhet, és aki 2018 óta Gisele Vienne egyik meghatározó alkotótársa.

Az előadásban közreműködik két táncos, Katia Petrowick és Theo Livesey. Hármuk előadását hangsúlyozza Caterina Barbieri zenéje, Adrien Michel hangtervezése és Yves Godin lélegzetelállító immerzív lézerfény-színpada – írták a tájékoztatóban.

További információ a trafo.hu oldalon érhető el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com