A trianoni békediktátum témájában hirdetnek vetélkedőt iskolásoknak

Három tagú általános és középiskolás csapatok jelentkezhetnek az Itt élned, halnod kell elnevezésű, a trianoni békediktátum témájában meghirdetett Kárpát-medencei történelmi vetélkedőre - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke az MTI-vel.Lezsák Sándor hangsúlyozta: a vetélkedőt a trianoni diktátum 100. évfordulójához közeledve a Keresztény Élet Szerkesztősége, a Lakitelek Népfőiskola és a Lakiteleki Eötvös Iskola közösen hirdeti meg. A játékra anyaországi, valamint erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és délvidéki egyházi és világi iskolák, egyházközségek, valamint hittancsoportok fiataljainak jelentkezését várják.

    
A csapatok a vetélkedő feladatait január 27-től kéthetente olvashatják a Keresztény Élet hasábjain. Az egyes fordulók postára adási határideje a megjelenés dátumát követő kilencedik nap. A három írásbeli fordulót követően korcsoportonként a legjobb 22-22 csapatot hívják meg a 2019 áprilisában a Lakitelek Népfőiskolán zajló középdöntőre és döntőre - mondta a népfőiskola alapítója.
    

A döntőbe jutott fiatalok értékes könyvjutalmat kapnak, a győztesek pedig nyáron zarándoklaton vehetnek részt. A feladatlapok elérhetők a www.nepfoiskola.lakitelek.hu, a www.keresztenyelet.hu és www.eotvosiskola.hu oldalakon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com