A vártnál ötször drágábban kelt el Winston Churchill utolsó festménye

A korábban becsült ár ötszöröséért, 357 ezer fontért (126 millió forintért) kelt el Winston Churchill egykori brit miniszterelnök utolsó, nagyközönség előtt eddig be nem mutatott olajfestménye a Sotheby's aukciósház keddi londoni árverésén.Az 1962-ben készült The Goldfish Pool at Chartwell (Aranyhalas tó Chartwellnél) című festmény árát 50-80 ezer fontra becsülték. Az alkotás a néhai államférfi dél-angliai Chartwellben fekvő családi házának aranyhalas tavát ábrázolja - olvasható a Deutsche Welle honlapján.

    
Churchill Landscape with Two Trees (Tájkép két fával) című festménye ennél is magasabb árért, 597 ezer fontért kelt el, a Sotheby's szerint azonban mégis az előbbi a kiemelendő több okból is. "Sok chartwelli tájképével ellentétben, amelyek a lenyűgöző kert panorámáját mutatják be, ez az alkotás szokatlan módon közelít a vízre és a part buja növényzetére" - közölte a sötét színek mellett meleg vörössel és arannyal operáló festményről az aukciósház.
    

Churchill (1874-1965), Nagy-Britannia egyik leghíresebb politikusa és az 1953-as irodalmi Nobel-díj nyertese 40 éves korában kezdett festészettel foglalkozni. Több mint négy évtized alatt tucatnyi képet készített, amelyeket sohasem adott el, hanem barátainak, kollégáinak és külföldi méltóságoknak ajándékozott. A Nemzeti Churchill Múzeum szerint amikor 1946-ban megkérdezték tőle, szeretné-e kiállítani festményeit, Churchill azt válaszolta: "Nem méltók rá! Csak azért érdekesek, mert egy híres ember festette őket!"
    

Churchill testőrének, Edmund Murraynek köszönhető az, hogy a The Goldfish Pool at Chartwell egyáltalán létezik. Murray az egykori államférfit élete utolsó 15 évében szolgálta, gyakran ő készítette elő számára a festéshez szükséges ecseteket és az állványt. Ő bátorította egy utolsó kép elkészítésére is. A festményt Churchill Murraynek ajándékozta.
    

Churchillnek egy másik, szintén a chartwelli halastóról készült, 1932-es festményét 2014-ben kínálták eladásra egy árverésen, ahol 1,8 millió fontért (714 millió forintért) kelt el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com