A Vígszínház előadása kapta a Vidor Fesztivál színházi nagydíját

A Vígszínház Kvartett című előadása kapta a legjobb nagyszínpadi előadásért adható Dottore-díjat a nyíregyházi Vidor Fesztiválon - közölte a Móricz Zsigmond Színház vasárnap az MTI-vel. Az életműdíjat Józsa Imre színművész vehette át.

A fesztivál kilenc napja alatt tizenhat produkciót láthatott a közönség, a Makk Károly filmrendező vezette zsűri összesen tizenkét díjat osztott ki a versenyprogramban fellépett társulatok között.

2

A legjobb kamaraszínpadi előadásért járó elismerést a budapesti Pinceszínház darabja, a Finito (Magyar zombi), a legszínvonalasabb rendezésért adható díjat pedig Szente Vajk kapta, aki a Játékszín A szőke ciklon című darabját állította színpadra.

A legjobb férfi alakítást Szervét Tibor nyújtotta a Thália Színház A nagy kézrablás című darabjában, a legjobb női színésznő pedig Hernádi Judit lett, aki az Orlai Produkciós Iroda Mindent Éváról címszerepében nyújtott kiemelkedő alakítást.

Nagy Viktort, a Kecskeméti Katona József Színház színművészét a Boeing, Boeing, míg Györgyi Annát a Finitóban nyújtott színészi teljesítményéért a legjobb férfi, illetve női epizódalakítás díjával jutalmazták.

Kálmán Eszter kapta a legjobb díszletért adható díjat a Dumaszínház és a FÜGE Produkció közös előadásában, A szerelem zsoldosaiban végzett munkájáért, Győri Gabi pedig a Győri Nemzeti Színház Primadonnák című darabjában látható jelmezekért kapott elismerést.

A zsűri döntése szerint az életműdíjat ebben az évben Józsa Imre vehette át, aki a színházi fesztiválon A szőke ciklon című darabban játszott. Különdíjat a legjobb néma vígjátékért Andrássy Máté és Újvári Milán vehették át, akik a FÜGE Produkció Elhanyagolt férfiszépségek című előadásában játszottak. Szintén különdíjban részesült a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közös előadása, az EztRád is.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com