A világ első meditációs operáját szeptemberben mutatják be Londonban

A világ első meditációs operáját, amelyben hosszú csend, közösségi étkezés, jóga és mosogatás is lesz, szeptemberben mutatják be a londoni Barbican Központban.

Az Lost in Thought (Elgondolkodva) című négyórás előadás "a belső figyelem megtalálásának útjára" hívja a közönséget, mindezt pedig szünetekkel tarkított hosszú meditációs részekkel szeretné elérni.
A fellépők, köztük a mezzoszoprán Lore Lixenberg, a közönséggel elvegyülve fogják játszani az interaktív operát. Az előadás koncepciója, illetve buddhizmus inspirálta zenéje is Rolf Hind zeneszerző munkája, aki reméli, hogy a magával ragadó zenei előadás ellenpontozni tudja a közönség "kritikai szemléletét", amelyet az emberek sokszor magukkal visznek a koncertekre és előadásokra, egyben le fogja tudni bontani a közönség és a fellépők közötti megszokott határokat.

_80394419_meditationthinkstock

A közönséget arra fogják kérni, hogy maradjanak csendben az előadás alatt, de vegyenek részt a közös jógázásában és egy vegán étkezésben is. A Frederic Wake-Walker által rendezett előadás szerves részét fogja képezni a felhasznált tányérok közös elmosogatása.
A szeptember 25. és 27. között műsoron lévő darab zenei kíséretében Lixenberg mellett hét zenész fog közreműködni. Hind elmondása szerint a darab zenéje a hang és csend, zene és meditáció közötti csatlakozási pontokat fogja feltárni.

A zeneszerzőnek nem ez az első hasonló projektje, ő vezette be a meditációt a londoni Guildhall School Music and Drama gyakorlatába is, ahol másokkal együtt a művészetek és az előadóművészek közti kapcsolatot kutatja.
Az előadás premierjét a Barbican Központ 2015-2016-os évadának részeként jelentették be.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-30897593

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com