A világ legjobb animációs filmjeit vetítik a novemberi Anilogue fesztiválon

A világ animációs termésének legjavát vonultatja fel idén is november 23. és 27. között a 14. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, amelynek vetítéseit az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin és az Art+ mozikban nézheti meg a közönség.

A fesztivál öt napja alatt több mint tíz új egész estés animációt és mintegy kétszáz rövidfilmet mutatnak be - olvasható a szervezők közleményében.

jegkorszak3

A nyitófilm a japán Ghibli Stúdió első európai koprodukcióban készített rajzfilmje, A vörös teknős lesz, amely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában nyert különdíjat.

Az élet örök körforgásáról szóló, különleges látványvilágú mese egyszerre ötvözi az európai és japán gondolkodásmódot, miközben nem mindennapi módon mutatja be a természet és az ember egymásra utalt kapcsolatát.

A filmet az Oscar-díjas, holland Michael Dudok de Wit rendezte, ami azért különleges, mert a Chihiro Szellemországban, A vándorló palota vagy a Szél támad alkotásokat is jegyző stúdió fennállása óta első alkalommal dolgozik külföldi rendezővel.

Az egész estés filmek között látható lesz Claude Barras svájci rendező Életem cukkíniként című alkotása is. A főszereplő kisfiú alkoholista anyja halála után intézetbe kerül, majd a kezdeti nehézségek után Cukkini igaz barátokra lel, akiknek köszönhetően megtanul bízni, szeretni és élete így új fordulatot vesz.

A közönség láthatja továbbá Bill Plympton vadonatúj, egészestés animációját, a Revengeance-t is, amelyben Rod Rosse, a kisstílű fejvadász hatalmas kalamajkába keveredik, mikor a Halálarc névre hallgató, birkózóból lett szenátortól kap megbízást.

Az Anilogue idei vendége Dánia lesz, így az új dán animáció legizgalmasabb alkotásaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. A fesztivál nemzetközi vendégei számos műhellyel és előadással készülnek, néhány filmet pedig ingyenesen nézhet meg a műfajt kedvelő közönség, a gyerekek számára pedig a Rutkai Bori Banda készül egy animációt és zenét ötvöző Pizsamátor koncerttel.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com