A Virtuózok tehetségeivel lép színpadra José Cura Tokajban

A közmédia Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutatójának nyerteseivel ad közös koncertet José Cura argentin operaénekes szombaton a Tokaj Fesztiválkatlanban.José Cura az M5 kulturális csatorna szombati műsorában elmondta: a koncert elsődleges célja, hogy olyan fiatal zenészeket és énekeseket mutassanak be a közönségnek, akiket pár év múlva már talán az egész világ ismerni fog.

    
"Itt most nem én leszek a középpontban, mint ahogyan azt a nézők amúgy megszokhatták. Egy-két híres áriát magam is elénekelek, de a reflektorfény végig a fiatalokon lesz" - hangsúlyozta a világszerte ismert tenor, hozzátéve, hogy a szombati koncerten populáris klasszikusokat és klasszikus popszámokat is hallhat a közönség.
   

"Ha nagyobb közönséget akarunk megszólítani, akkor nekünk, operaénekeseknek kompromisszumot kell kötnünk. Tömegekhez ugyanis csakis mikrofonnal tudunk elérni. De ha fel akarjuk hívni a fiatal tehetségekre a figyelmet, akkor a cél szentesíti az eszközt" - emelte ki José Cura, aki elmondta azt is: most először jár Tokajban, amelyet korábban csak kiváló borairól ismert.
    

A koncerten José Cura vendége lesz Koós Boglárka, Bojtos Luca, Sándor Zoltán, Lugosi Dániel Ali, Korossy-Khayll Csongor és Kökény Tamás. A kíséretet a Magyar Állami Operaház Zenekara adja Pejtsik Péter vezényletével.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com