A vizuális érzékelés áll a Vasarely Múzeum két nyári kiállításának középpontjában

A vizuális érzékelés, az optikai illúzió és az aktív nézői perspektíva áll a Vasarely Múzeum Budapest két új nyári kiállításának középpontjában - közölte a kiállítóhely az MTI-vel.A közleményben azt írták, a kiállítások közös tematikai fókusza a látás megtévesztésének művészete: hogy miként válik a kép mozgékonnyá, a szín változóvá, a forma pedig érzéki tapasztalattá.

A november 30-ig látható Agam+Agam - Változó illúziók képei című tárlat Yaacov Agam, a kinetikus és op-art művészet egyik meghatározó alakja, valamint fia, Ron Agam munkásságát mutatja be.

Yaacov Agam izraeli-francia művész a kinetikus és optikai művészeti stílusok egyik megalapítója. A magyar közönség most először láthatja nagyobb számban műveit, melyek két szlovákiai magángyűjteményből érkeztek Budapestre. A tárlaton a művész Amerikában élő fiának, Ron Agamnak az op-art alkotásai is láthatóak, melyeken már a digitális eszközökkel elért hatások is érzékelhetők.

A kiállított művek az érzékelés aktív szerepére, a mozgás és a nézőpont változására építve idézik meg az op-art klasszikus és kortárs formáit - olvasható a tájékoztatóban. A kiállítás kurátora Pócs Veronika.

Az október 26-ig látogatható Az érzékelés határain című nemzetközi csoportos kiállítás kortárs művészek olyan alkotásait vonultatja fel, amelyek optikai hatásaikkal feszegetik az észlelés határait.

A tárlat betekintést nyújt a konkrét és progresszív irányzatok vizuális kísérleteibe, a látás érzékcsalódásokkal teli világába - áll a tájékoztatásban. A kiállítás kurátorai Benedek Barna és Esther Stocker.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com