A záró hétvégén is különleges programokkal várja a közönséget a Budapest Design Week

A záró hétvégén is különleges fővárosi és vidéki programokkal - kiállításokkal, installációkkal, workshopokkal, design túrákkal és kerekasztal-beszélgetésekkel - várja a közönséget a Budapest Design Week.A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) pénteki közleménye szerint a kreatívipari eseménysorozat Budapesten és további kilenc vidéki nagyvárosban szervezett záró, hétvégi programjainak fókuszában a kortárs magyar design aktuális törekvései, az iparági együttműködések és a kreatívipar sokszínűségét bemutató kezdeményezések állnak majd.

Mint írták, a hétvégén a főváros különböző pontjai alkotói kezdeményezésekkel, tárlatokkal és bemutatókkal telnek meg. Az idei évben a budai Várnegyedben kapott helyet az MDDÜ szervezésében hatodik alkalommal megvalósuló 360 Design Budapest, ahol megközelítőleg száz hazai és régiós alkotó munkáit ismerheti meg a közönség.

Ebben a szezonban ugyancsak új helyszínre költözött Budapest - és a Budapest Design Week - egyik legnagyobb képzőművészeti eseménye, az Art Market Budapest, amely ezúttal a Kerepesi úton, az MTK Sportparkan várja a látogatókat.

A tájékoztatás szerint az Art Photo Budapest szekció mellett több designközeli projekt is bemutatkozik.

A látogatók kortárs designtárgyak, műtárgyak és limitált kollekciók között válogathatnak, valamint a nemzetközi és hazai galériák kínálatába is betekintést nyerhetnek. A MaxCity design tematikájú hétvégéje szintén kiemelt eseményként szerepel a programkínálatban: többek között szőnyegfesztivál, valamint pop-up bemutatók, kerekasztal-beszélgetések és családi programok is várják az érdeklődőket.

Megnyitja kapuit a Napraforgó utcai híres Bauhaus villa is, ahol a CODE Showroom Az ikonok otthona - Egy Bauhaus történet című különleges enteriőrtárlata ikonikus designbútorokkal, kortárs installációkkal és tematikus tárlatvezetésekkel idézi meg a modernista örökség építészeti és tárgykultúráját.

A Kiscelli Múzeum templomterében látható Határtalan Design kiállításon 15 ország megközelítőleg 180 alkotójának munkáit mutatja be, önálló szekciót szentelve többek között a holland és a lengyel designnak.

A Hotel Clark Budapest tereiben, az Art Corner by Leo szervezésében létrejött A Kibertér Természet című kortárs képzőművészeti kiállítás a természetes és digitális rendszerek közötti strukturális párhuzamokat vizsgálja Dukai István kézzel készített munkáin keresztül, Tombor Zoltánnak a W Budapest lobbyterében látható, Face to Space című fotóalapú installációja pedig fénydinamikai és térmegoldásokat használva elemzi az ember és az épített környezet kapcsolatát - olvasható az összegzésben.

Mint írták, a divat és a design idén is szorosan összefonódik a Budapest Design Week programjaiban. Az Eventuell Galéria FUTURISTIC című kiállítása például kortárs textil-, divat- és formatervezők legfrissebb munkáit mutatja be, a Braca Burazeri + Dechko Tzar szerb vizuális műhely és a budapesti Printa pop-up eseménye pedig a város szövetéből inspirálódott grafikákkal tarkított új kollekciót prezentálja - sorolták.

A B32 Galériában látható Narratív ékszer című kiállításon Börcsök Anna ötvösművész az ékszerek történetére és jelentéstartalmára irányítja a fókuszt; valamint szintén az ékszer médiumát állítja középpontba az Érintés című kiállítás a Deák17 Galériában - tették hozzá.

Kiemelték: a társadalmi felelősségvállalás és közösségi design témakörét több programpont is belefűzte a tematikába, ilyen például a Lassan nyíló terek - A jelenlét mezői című kiállítás. Emellett az új tervezőgeneráció munkáit a MOME Átjárások című hallgatói kiállításán ismerhetik meg a látogatók a Bäse - Creative Clubhouse-ban.

A friss tervezői gondolkodás a Balaton Bútor x METU - Szék redesign projektben is visszaköszön, a technológia és a divat kapcsolata iránt nyitott közönséget pedig az Absolute Aesthete - Felfedett Valóságok installációi várják.

A fővárosi események mellett vidéken a DesignPécs programjai között kiállítások, workshopok és divatprogramok is szerepelnek; a Sopronban megvalósuló Sopron Design Week a helyi alkotói közeg bemutatását tűzte ki célul; a Debrecen Design Week részeként pedig a kelet-magyarországi nagyváros hat programelemmel csatlakozott a fesztiválhoz - olvasható a közleményben.

A Budapest Design Week programjainak többsége ingyenesen látogatható, bővebb információk a hétvégi eseményekről a www.budapestdesignweek.hu weboldalon találhatók - áll az összegzésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com