A zene világnapja

Október 1-jét az UNESCO Nemzetközi határozata alapján Yehudi Menuhin, hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának kezdeményezésére a zene világnapjává nevezték ki.

zene„Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói” – fogalmazta meg Menuhin a zene napjának célját, aki az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsának elnöki tisztjét töltötte be akkor.

A világnap alkalmából számos kiemelkedő zenei program várja az érdeklődőket, de nem véletlen, hogy Menuhinra is emlékeznek, az ő személye és munkássága is előtérbe kerül ezen a napon.

Az idei kínálatban szerepel a Művészetek Palotájában "Négy húron pendülünk" címmel jótékonysági hegedűgála a MUS-E Program szervezésében. A MUS-E, vagyis a Musique Europe multikulturális mintaprogramot szintén Menuhin kezdeményezte. Célja a kreativitás támogatása, az elfogadásra nevelés a művészetek segítségével. Ezen az este a World Music listavezető

Lajkó Félix mellett hallható Kelemen Barnabás, Kathy-Horváth Lajos, Somogyi Barnabás, az Erkel Ferenc Kamarazenekar és Szakcsi Lakatos Béla.

Yehudi Menuhin Yehudi Menuhin

A Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) minden évben e nap köré szervezi országos hangversenysorozatát. A fővároson kívül számos vidéki városban, így Pécsett, Szombathelyen, Debrecenben, Szegeden, Szolnokon és Miskolcon helyi és meghívott zenekarok, kórusok zenélnek, énekelnek. Felcsendülnek Erkel Ferenc, Wagner és Verdi művei - részben az évfordulókhoz kapcsolódóan.

Zenei könyvbemutatón tartanak a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében Szabó Csaba munkásságát az "Üvegszilánkok között" című könyv ismerteti. A könyv ismertetését koncert kíséri, melyen Szabó Csaba népzenei gyűjtésének dalaiból hangzik el néhány.

A Bartók Emlékházban (Budapest, Csalán utca) Szabadi Vilmos hegedűművész játszik.

Krzysztof Penderecki és Henryk Górecki születésének 80. évfordulója tiszteletére hangzik el világnapi program a Budapest Music Centerben.

Viva, viva la musica!

"Zene nélkül lehet, de nem érdemes élni." (Kodály Zoltán)

www.fidelio.hu

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com