A zenei sokszínűség jellemzi az idei Váci Tavaszi Fesztivált

Az idei Váci Tavaszi Fesztivál elsősorban a zene területén kínál műfaji sokszínűséget, de az összművészeti fesztiválban egyaránt helyet kap a színház, a tánc, az irodalom és a képzőművészet - mondta el az MTI-nek a programsorozat kommunikációs munkatársa.fezstKiss-Vas Gabriella felidézte: tizenhárom évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre a fesztivál, hogy színvonalas és változatos programkínálatot nyújtson a város és a térség lakóinak. "Fontos jellemzője volt akkor és most is, hogy a neves hazai előadók produkciói mellett a helyi kulturális értékek is megjelenjenek, ezért szorosan együttműködünk a váci és a környékbeli művészeti csoportokkal, előadókkal, képzőművészekkel, iskolákkal" - fogalmazott.

A március 13-tól április 12-ig tartó rendezvény idei újdonsága, hogy most először több helyszínen zajlanak a programok: a Madách Imre Művelődési Központ mellé felsorakozik a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola és a Fehérek temploma is.

Az egy hónapig tartó programsorozatot bemutatva Kiss-Vas Gabriella a zenei kínálatot emelte ki: a könnyű műfaj képviseletében a Balkan Fanatik, Malek Andrea és Lerch István ad koncertet, a fesztivál zárásaként a költészet napja alkalmából Szabó Balázs Bandája zenél a közönségnek.

A komolyzenei programok közül egyebek mellett a Wac Civitas Szimfonikus Zenekar előadását említette, ahol Haydn és Beethoven művei csendülnek fel Boda Balázs zongoraművész előadásában és Sándor Bence vezényletével, valamint Csuka Ágnes zongoraművész koncertjét, illetve azt a Bach-hangversenyt, amelyen neves szólisták mellett a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakközépiskola művész tanárai és növendékei közreműködnek.

Hozzátette: a Fehérek templomában március 20-án a Magyar Rádió Énekkarának nagyböjti hangversenyét élvezheti a közönség. A társművészetek közül a színházi világnap alkalmából a Hegedűs a háztetőn című musical kerül színpadra Vándorfi László rendezésében, amelyben a Budapest Klezmer Band működik közre, a több mint 25 éves múltra visszatekintő Közép-Európa Táncszínház pedig a Shakespeare-mesék című előadását mutatja be.

Az irodalomkedvelők április elején Jókai Anna Kossuth-díjas íróval, a nemzet művészével beszélgethetnek egy közönségtalálkozó keretében. A képzőművészetet idén két fotókiállítás képviseli: Gerengay Gusztáv tárlata mellett a hagyományos váci tavaszi fotóseregszemle.

Kiss-Vas Gabriella kiemelte: a legkisebbek számára is kínálnak programokat. Március 21-én a művelődési központban a családi nap keretében kézműves foglalkozások várják a gyerekeket, valamint az újonnan megnyílt és hétköznap is látogatható játszószobában labirintus és csúszda. Délután Molnár Orsi zenés-mesés műsora és Halász Judit előadása szórakoztatja a kicsiket.

A programsorozat Vác önkormányzat, valamint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Cseh Tamás Programja támogatásával valósul meg - fűzte hozzá a fesztivál munkatársa.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com