Ács János karmester lesz a Trianon Múzeum első nagykövete

Ács János karmester lesz a Trianon Múzeum első nagykövete - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint rendhagyó kezdeményezéssel indította az új évet a Trianon Múzeum, nagyköveti címet hozott létre, melynek első kitüntetettje Ács János. Azt írták, az intézmény a kitüntető státuszt a jövőben olyan példaértékű teljesítményt felmutató művészeknek, sportolóknak, közéleti személyiségeknek adományozza, akik a magyar nemzet történelmi küldetésének, a Kárpát-medence egységének és a Trianon Múzeum történelmi jogfolytonosságot újjáépítő, nemzetegyesítő képviseletének szellemiségében élik meg munkásságukat, szerepüket.
    

Ács János 1952-ben született Kiskunhalason, Budapesten érettségizett, de elhagyta Magyarországot, mert származása miatt nem volt esélye a továbbtanulásra. Milánóban telepedett le, énekesnek készült, karmesterként Genovában debütált 1979-ben. A milánói Scalában, a legnagyobbak mellett tanulta a mesterséget, majd sikerrel lépett fel a világ legismertebb operaházaiban, koncerttermeiben; 2022-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.
    

A karmester repertoárján több mint százötven opera és zenekari mű szerepel. Korunk több nagy énekesével dolgozott együtt, a három tenor - José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti - koncertjeinek állandó karmestereként szerzett világhírnevet. Ács János a Trianon Múzeum nagyköveti kitüntetését vasárnap veheti át a szegedi Délvidék Házban. A Várpalotán működő Trianon Múzeumot tavaly szeptember 22-én nyitották újra; 2017-től teljes körű felújításon esett át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com