Adele adta el a legtöbb lemezt 2015-ben

Adele angol popénekesnő adta el a legtöbb lemezt a világon 2015-ben - jelentette be hétfőn az IFPI, az iparág nemzetközi szervezete a globális eladási adatok alapján.

A 27 éves énekesnő úgy került az egész éves lista élére, hogy 25 című új albumát csak november 20-án adta ki és az új számokat nem bocsátotta az online zenemegosztó szolgáltatók rendelkezésére - tudósított a The Guardian online kiadása.

2200

Adele harmadik albuma, amely a második után több mint négy évvel került a piacra, már az első héten megdöntötte az amerikai és az angol eladási rekordokat.

A lemez leghíresebb dala, a Hello című ballada lett az első szám, amit az Egyesült Államokban több mint egymilliószor töltöttek le egy hét alatt.

Frances Moore, az IFPI vezetője hétfői közleményében Adele új albumát 2015 globális szenzációjának, az énekesnő teljesítményét egyszerűen fenomenálisnak nevezte.

Az IFPI a világ legnépszerűbb előadójának járó díját a fizikai formátumú eladások, a letöltések és az online meghallgatások száma alapján ítéli oda, bár adatokat nem hoznak nyilvánosságra.

A Nielsen SoundScan információs és forgalomszámláló rendszer vasárnapi adatai alapján a 25 című albumból nyolcmillió példány fogyott el az Egyesült Államokban.

A második helyezést szintén brit énekes, Ed Sheeran érte el, Taylor Swift amerikai sztár, a 2014-es győztes 2015-ben a harmadik helyre esett vissza.



MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com