Agnetha Fältskog visszatér

Az egykori ABBA együttes szőke énekesnője közel tíz év után újra hallatja a hangját.

Agnetha_albumMár megjelent új dala, "When You Really Love Someone" (Ha igazán szeretsz valakit) címmel már megjelent. Egyszerűen az "A" címet viselő album kiadását pedig még erre az évre ígérik. Szinte hihetetlen, hogy már 45 évvel ezelőtt fellépett az akkor 17 éves lány a TV-ben, még jóval az ABBA, és a nemzetközi hírnevet jelentő 1974-es intervíziós dalverseny megnyerése előtt ("Waterloo"). Az ABBA 1982-es felbomlása után szólókarrierbe kezdett, méghozzá angolul énekelt. Ez azért érdekes, mert időnként még ma is gyakran veszi igénybe tolmács segítségét.

Az együttes legnehezebben megközelíthető tagja, inkább kerüli a reflektorfényt. Csendesen él egy Stockholm közeli szigeten. A 80-as években három lemezei jelent meg, maga is szerzett dalokat, és maradt ideje a gyerekei nevelésére is.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

1996-ban életrajzi könyvet írt, majd hosszú hallgatás következett. 2006-ban egy feldolgozás lemezzel tért vissza, melyet ismét sokéves hallgatás követett.

Magánéletében gyakran jutott neki szomorúság. Az ABBA egyik leghíresebb dala is ebből fakadt, a "Winner Takes It All" (A nyertes mindent visz) róla és volt férjéről, a zenésztárs Björn Ulvaeus kapcsolatának végéről szól. Bár egyike volt a ma is sokat játszott, sokak által elénekelt daloknak, érdekes, hogy soha nem játszották koncerten. Sokat élt egyedül, és második házassága is válással végződött. Az idegei sem mindig szolgálták megfelelően. Szerinte a média hamis képet fest magánéletéről.

Az énekesnő szerint semmi misztikus nincs benne, teljesen normális életet él, és egyáltalán nem remete. "Nagyon is két lábbal a földön járó ember vagyok," - mondja "csak egyszerűen szeretek otthon lenni. Ez minden."Agnetha

Másfél évvel ezelőtt egy neves svéd producer kereste fel abban a reményben, hogy a három dalt, amit neki írt, lejátszhatja. A Britney Spears-szel és Kelly Clarksonnal is dolgozó Jörgen Elofsson szerette volna Agnethát visszacsábítani a stúdióba. Az énekesnő nem mondott nemet, bevallása szerint rögtön megszerette a dalokat, de voltak feltételei. Nem tudta, hogy a hangja ennyi év kihagyás után milyen állapotban van.

Azt mondta, ha öregnek hallja, akkor inkább nem énekel. Szerencsére nem ez a helyzet: egy érett, elegáns hang szól az albumról kimásolt kislemezről, amelynek egy részlete már a legnagyobb videó megosztó lapon is elérhető. Az új albumon zeneszerzőként is jegyez egy dalt, a záródalt. AgnethaNyilatkozata szerint ő nem zeneszerző, aki naponta leül komponálni, de egy dal erejéig szívesen hozzájárult a szerzeményekhez. A dalok lassú- vagy középtempójúak. Egy szám a disco és a "Voulez Vous" világát idézi vissza. Az "I Should Have Followed You" című dalt Gary Banlow-val közösen énekelték fel úgy, hogy sohasem találkoztak. A lemez angliai promóciós turnéját talán találkozni fognak, de nem tervezik a dal közös előadását élőben.

Az ABBA-korszakra szeretettel emlékszik. Furcsa, ha az ember tiszteletére múzeumot nyitnak - véli. Ajándékozott néhány fellépő ruhát a májusban Stockholmban nyíló Abba Múzeum számára. Nem tartja valószínűnek, hogy az ABBA valaha újra együtt dolgozzon. Bár ezt a lemezt sem tervezte eredetileg, most az új lemezre összpontosít, amely lehet, hogy az utolsó lesz életében a hamarosan 63. életévét betöltő művésznő életében..

Forrás: www.bbc.co.uk/news/entertainment-arts

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com