Agócs Gergely: a magyar népzene ma is megállja a helyét

A magyar népzene hordoz annyi értéket és szépséget, hogy ma is megáll a saját lábán, nem kell csak azért feldolgozásokat készíteni, hogy jobban eladható legyen - mondta az MTI-nek Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató azzal kapcsolatban, hogy a Fonó Zenekarral készített egyik felvételük több mint 500 ezres nézettséget ért el a YouTube-on.agócsÚgy vélte: a Fölszállott a páva sikere is azt jelzi, van igény Magyarországon az autentikus népzenére, így nem áll meg az érvelés, miszerint vegyíteni kell a népzenét más zenei stílussal, hogy ma is hallgassák. Agócs Gergely szerint ezt jelenti a "világzene", ami valójában nem zenei műfaj, hanem egy "kereskedelmi kategória".

"Elég tisztességesen, szépen muzsikálni, nem kell bukfencet vetni, nem kell a népzenét feltétlenül áthelyezni egy aktualizált zenei környezetbe. Más szóval érdekes tud lenni számunkra a saját kultúránk, eredeti változatában: fontos üzenet ez ebben a tébolyult, mindent mindennel összemaszatolni kívánó világban" - hangsúlyozta.

"A KSH adatai szintén magukért beszélnek: a regisztrált színpadi népművészeti előadók száma 2005-ben 190 ezer volt, és ez a szám egyáltalán nem elrugaszkodott, a mi becslésünk szerint is megfelel a valóságnak, sőt azóta emelkedhetett is" - mutatott rá. Elmondása szerint más művészeti ágak regisztrált előadói bázisa ettől jelentősen elmarad, miként a sportágaké is, a regisztrált futballisták száma például mintegy 40 ezer.

"Magyarországon egyedülálló helyzetben vagyunk, hiszen főképpen Bartóknak és Kodálynak, valamint az 1970-es évek elején elindult táncházmozgalomnak köszönhetően nálunk máig elválasztható egymástól az autentikus népzene és a népies műzene.

Ezzel szemben a nagy nyugati kultúrákban a népdal a 20. század elején végérvényesen összemosódott a népies műzene alkotásaival, és itt máig nincs a két műfajnak egymástól elkülönített társadalmi megítélése. Volksliednek például bármelyik zeneszerző népies motívumokra komponált darabját is nevezhetik, a folksong kifejezéssel pedig akár Bob Dylan dalait is illethetik az angol nyelvterületen" - fejtette ki Agócs Gergely.

Szavai szerint a népzene a magyar kultúra egének "állócsillaga", és mindig lehet meríteni belőle. "Egyedülálló esztétikai érték, amely nemzedékek alatt csiszolódott ki, erre hívta fel a világ figyelmét Bartók, és erre épül a Kodály-módszer is. A népművészet olyan, mint a Linux operációs rendszer: nyílt forráskódú +program+, amelyet egyszerre nagyon sokan fejlesztenek, és ezzel a legtökéletesebb forma érhető el".

"Sajnos azok a közösségek, amelyekből a népművészet kinőtt, ma már csak nyomokban találhatók meg a mai Magyarország területén, igaz, valamivel nagyobb mértékben maradtak fenn az elcsatolt területeken" - mutatott rá. "A táncházmozgalom a népzenei feldolgozásokra épülő fősodorral szemben megfogalmazott, avantgárd zenei mozgalomként nem képes hasonló, valódi közösségeket teremteni, mégis sok közösségi értéket tud közvetíteni azzal, hogy a maga tisztaságában mutatja meg a népzene szépségét".

Úgy vélte, a táncház egyúttal a kulturális diverzitást is hirdeti, ami a "kulturális fenntartható fejlődés" nagyon fontos eleme. "Rendkívül szomorú, hogy például a tájszólások sokszínűsége mára annyira eltűnt Magyarországon. Ebben az oktatás és a média játszotta a fő szerepet, de az is sajnálatos, hogy sok humorista kifigurázza, a bunkóság jelének állítja be a tájszólásokat".

Felidézte, hogy a táncházmódszert mint a szellemi-kulturális örökség védelmének magyar modelljét az UNESCO 2011-ben beemelte a legjobb eljárások regiszterébe. "Hatalmas elismerés volt ez, de sajnos magyar betegség, hogy nem tudunk mit kezdeni a hasonlókkal. Nagyon rosszak vagyunk a marketingben; ebből például új turisztikai vonzerőt lehetett volna kovácsolni".

Elmondása szerint a táncházmozgalom sajnos nincs jó helyzetben: ma Budapesten csak "folk kocsmák" vannak, ahová betérhetnek azok, akik már tudnak táncolni, de nincs igazi táncház, ahol avatott tanárok vezetik be a laikusokat a táncokba.

"Mint egy marék homok, olyan a táncház ma: folyik ki az ujjaink közül. Ez részben anyagi kérdés, hiszen nagyon kevés állami támogatás hívható le erre. Mostanában próbálok lobbizni azért, hogy a főváros egyik központi helyén létrejöhessen egy +kirakat-táncház+, komoly állami forrásokkal".

A Fölszállott a páva új, gyerekek részére kiírt szériájával kapcsolatban elmondta: 564 produkció jelentkezett, amelyből több mint 350-et hívtak be a 2 hét múlva kezdődő területi válogatókra. Összehasonlításképpen: az első műsorra 360, a másodikra 291 produkció jelentkezett.

A területi válogatókon készült rövidfilmek, majd az élő adások ősztől lesznek láthatók a tévében, a döntő karácsony előtt lesz. "Ez szerencsésebb időzítés, mint korábban, amikor nagyböjtben kellett énekelni, táncolni, ezt sokan nem tették szívesen" - idézte föl.

Agócs Gergely együttese, a Fonó Zenekar Hateha! - Táncházi slágerek című albumáról származik az a két kalotaszegi népdal, amelynek nézettsége nemrég átlépte a félmilliót a YouTube-on. A táncház hőskorszakát idéző lemez anyagát az erdélyi Mezőség, Szék község és Kalotaszeg népzenéjéből állították össze. Hamarosan felveszik a lemez folytatását, amelyen a Felső-Tiszavidék és a Dél-Dunántúl archaikus dallamvilágának legismertebb dalai lesznek hallhatók. "A tervek szerint a nyári turnéinkon már ezt fogjuk árulni" - mondta a muzsikus.

A kérdésre, milyen lehetőségeket rejt az októberben Magyarországon megrendezendő World Music Expo (Womex) a hazai népzene számára, úgy vélte, "akkor van esélyünk kicsit megmutatni magunkat", ha a nulladik napon sikerül "táncháznapot" szervezni. "Nagyon drukkolok a magyar szervező barátaimnak, hogy sikerüljön ezt keresztülvinni".

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com