Ajándékkoncerttel folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata

Ajándékkoncerttel folytatódik pénteken és szombaton a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozata a Dóm téren, a Szegedi Szimfonikus Zenekar műsorán a 250 éve született Ludwig van Beethoven művei csendülnek föl - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.Gyüdi Sándor, az együttes igazgatója, az est karmestere emlékeztetett arra, hogy a zenés színház a kezdetektől a Dóm tér igazi műfaja. A fesztiválon az elmúlt nyolc évtizedben felcsendültek operák, operettek, játszottak balettet, majd musicaleket, de rendszeresen adtak komolyzenei hangversenyeket is. A szabadtér ellenére a környező épületek szinte koncerttermi akusztikát teremtenek a téren.

    
Az első ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, az együttes pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort. Az első esztendőben Dvorak Újvilág szimfóniája csendült föl, majd egy-egy évfordulóhoz, témához kapcsolódva állították össze a programot, de arra is akadt példa, hogy neves szólistákat láttak vendégül. A sorozat a maga nemében egyedülálló, hiszen Magyarországon, másutt szimfonikus zenekar nem koncertezik rendszeresen ekkora közönség előtt.
   

Idén Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából elsőként a Prométheusz teremtményei nyitányát hallhatja a közönség, majd a D-dúr hegedűverseny hangzik el, a darab szólistájaként Kosztándi István játszik. Az est második felében egy "igazi szabadtéri" művet, a 6. (Pastorale) szimfóniát adja elő a szegedi zenekar.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com