Akusztikus produkciókkal indul az első elődöntő szombaton

A szombati elődöntőben kiderül, hogy a versenydalok akusztikus verzióban milyen kincset rejtenek - erről Vincze Lilla zenész, dalszerző, zsűritag beszélt az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában annak kapcsán, hogy szombaton este lesz A Dal 2021 első elődöntője, amelyben tíz akusztikus produkciót láthatnak a Duna Televízió nézői.Vincze Lilla szerint az akusztikus zene a zenélésnek egy olyan magas és különleges foka, amelyben jobban érvényesülnek a zene és a szöveg finomságai, árnyalatai, az előadók hangja.

    
Mint mondta, azért találták ki ezt az akusztikus játékot, mert így jobban kiderül, hogy az adott versenydal "milyen színű", milyen kincset rejt még. Vincze Lilla szerint a szombati elődöntő produkciói kicsit megújulnak az akusztikus hangszerelés miatt. Az EMeRTon-díjas énekesnő beszélt arról is, hogy mivel maga is a klasszikus zene területéről érkezett, ezek a produkciók nagyon közel állnak hozzá. Koncertjei közepén akusztikus változatban is előad dalokat.
   

Az első elődöntő több mint verseny, inkább ünneplés, aki ott fellép, már mindenki nyertes igazából - hangsúlyozta a zsűritag. Az első elődöntőben Gerendás feat. Dárdai Blanka (dalának címe: Senkié), Szőke Nikoletta (Új esély), Szabó Leslie (Legyen másnak is jó), Katona Petra (Viszlát múlt), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Galda Levente (Eredő), a Beneath My Skin (Ébredj!), a Kaukázus (Egyetlen szó), valamint Bari Laci (Féltelek) lép színpadra.
      

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezi.
      

Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét sms-szavazáson keresztül, így ezúttal is aktív részesei lehetnek a dalválasztási folyamatnak. A döntőbe négy dal jut tovább.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com