Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására

Alapítványt hoztak létre a szegedi papucs hagyományainak folytatására, a szervezet kezdeményezte, hogy a páratlan lábbeli felkerüljön az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listára.Bárkányi Ildikó néprajzkutató, az alapítvány kuratóriumi tagja a civil szervezetet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása.

   
1922-ben, 95 évvel ezelőtt lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester - az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből - Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula "készítményeit" az akkori kereskedelmi miniszternek személyesen mutatta be, aki "mélyen megilletődve" az önállósághoz hozzá is járult.
    

Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el. A hagyományos kézzel varrott papucsot ma már egyetlen Szegeden élő szakember sem készíti. Szögi Csaba, az alapítvány kuratóriumának egykori szegedi papucsos családból származó elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, a hagyomány még nem merült feledésbe, az országban mai is van néhány mester, aki készít ilyen lábbeliket, és szép számmal akadnak olyanok is, akik szívesen viselik ezeket.
    

Az alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy segítse a szegedi papucskészítés tudásának ápolását és továbbadását, itthon és külföldön is népszerűsítse a lábbelit, támogassa az innovációt, a tudományos kutatásokat. Szeretnének létrehozni egy helybeliek és turisták számára is látogatható gyűjteményt és látványműhelyt is.
    

A sajtótájékoztatón bejelentették, a szegedi Móra-múzeumban egészen 2018 augusztusának végéig látható lesz a Páratlanok című kiállítás melyen több mint 90 pár papucsot mutatnak be a közönségnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com