Alkotói ösztöndíjpályázatokat hirdetett a Petőfi Kulturális Ügynökség

Fiatal művészek számára hirdetett alkotói ösztöndíjpályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ). A kilenc ösztöndíjra január 31-ig lehet jelentkezni.A pályázatok célja, hogy segítse az önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges művészek és kutatók pályakezdését, alkotómunkáját - áll a PKÜ MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Mint kiemelik, fiatal művészek számára ez az egyik legnagyobb ösztöndíjcsomag az országban.
    

A sikeres pályázók 2024-ben 12 hónapon keresztül havonta bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjat kapnak. Az anyagi támogatás mellett az ösztöndíjprogram számos bemutatkozási lehetőséggel, kiállítással és komplex értékképző tevékenységgel segíti a tehetségek kibontakozását - olvasható a közleményben. Mint írják, pályázhatnak képzőművészek, művészettörténeti kutatók, műkritikusok, kézműves-iparművészek, fotográfusok, kutatók, hangszeres és énekes szólisták, koreográfusok és tánctudományokkal foglalkozók, zeneszerzők és zenetudósok, valamint dzsessz előadóművészek. A pályázatokhoz csatolni kell többek között a szakmai önéletrajzot és a munkatervet.
    

A megpályázható ösztöndíjak között van a Derkovits Gyula Képzőművészeti Ösztöndíj, a Kállai Ernő Művészettörténészi és Műkritikusi Ösztöndíj, a Kozma Lajos Kézműves-Iparművészeti Ösztöndíj, a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj, a Szegedi Kis István Kutatói Ösztöndíj, a Fischer Annie Zenei-előadóművészeti Ösztöndíj, a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíj, a Kodály Zoltán Zenei Alkotói Ösztöndíj és a Lakatos Ablakos Dezső Jazz Előadóművészeti Ösztöndíj. A pályázatokról további információ a petofiugynokseg.hu oldalon található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com