Alkotótáborral folytatódik a Varázsceruza tehetséggondozó

Az eddig kiadott dalok, klipek és egy album megjelenése után nyáron zenei alkotótáborral folytatódik a fogyatékossággal élő tehetségeket felkaroló Varázsceruza - Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával elnevezésű program.A szokásostól eltérő, tabukat döntő formában megszervezett tehetségkutatót a Civil út Alapítvány indította el.

A projekt célja, hogy egyenlő esélyt teremtsen a tehetség számára, mert a zenében nincs fogyatékosság, csak zenész, közönség és közös élmény - szerepel a szervezők által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.

Mint írták, a program fogyatékossággal élő mentoráltjai a zenei élmény mellett valódi értékekkel és új látásmóddal ajándékozzák meg közönségét. Hat tehetség szerdán a Márai Sándor Művelődési Házban adott különleges koncertet. Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekes-dalszerzője második éve segíti az alapítvány ügyét.

"Gyönyörű volt számomra a két világ találkozása, amiről csak hittük, hogy távol vannak egymástól. Lehet, hogy speciális vagy picit több odafigyelést igényelnek, de amikor a tehetséget osztották, nem a sor végére kerültek. Büszke vagyok ezekre a bátor és igazi, érintetlen kincseket rejtő emberekre, hogy mertek nyomot hagyni a világban" - idézte Pásztor Annát a kommüniké.

A Varázsceruza projektben Pásztor Anna mentorként, Szebényi Dániel billentyűs-énekes pedig a program zenei vezetőjeként szerepel, mellettük Farkas Roland Wolfie, a Punnany Massif alapítója is csatlakozott a programhoz.

A program tavaly októberi válogatója után Budai Emil, Szalai Balázs és a Hangadók zenekar nyert felvételt a három hónapos tanfolyamra. Az újak mellett az első évad résztvevői közül Kovács Cintia, Kovács Dzsenifer és Pintér Norbert is lehetőséget kapott a továbbtanulásra. Az online és offline képzéseken a mentorok mellett Palya Bea és Agárdi Szilvi is tartott órát.

A tanfolyam után a mentoráltak stúdióba vonultak, ahol az ének- és szövegíró órák után kezdtek körvonalazódni a dalok. A hangzást segítette a producer testvérpár, Usztics Dániel és Usztics Pepe, valamint Lugosi Dániel. A Varázsceruza albumot a Gold Record adja ki.

A Varázsceruza Program bölcsője a 2022 óta működő, a Civil út Alapítvány és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége közös jótékonysági akciója, amely során érintett fiatalok számára gyűjtenek rajzeszközöket, támogatva ezzel az érintettek művészetterápiás foglalkozásait, hozzájárulva kommunikációjuk fejlesztéséhez. A legutóbbi átadáskor több mint 71 ezer színes ceruza és egyéb adomány talált gazdára.

"A mentorprogram mellett a nyáron zenei tábort is indítunk a fogyatékossággal élő tehetségeknek" - mondta Vári Attila, a Civil út Alapítvány kuratóriumi elnöke.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com