Állami díjakat adott át az ünnep alkalmából Csák János miniszter

Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.A miniszter ünnepi beszédében hangsúlyozta: a Magyar Érdemrend és Magyar Érdemkereszt a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére szolgál.

Hozzátette: a most átadott díjakkal fejet hajtanak azok előtt, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a magyar lét fenntartásában és örökítésében.
    

Kiemelte: aki nem becsüli a múltját és ősei alkotását, az a jövőjét is semmibe veszi és feladja. Hozzátette: ahogyan őseink 33 generáción át megőrizték a kultúrát, úgy nekünk is kötelességünk és felelősségünk megőrizni az örök, állandó emberi értékeket és továbbadni az utánunk jövő nemzedékeknek. Csák János hangsúlyozta, a másik ember méltóságának elismerése abszolút és állandó, amit meg kell őrizni "a történelem változó divatjai és téveszméi viharában" is. Ha ezt feladjuk, minden emberit feladunk - fogalmazott, jelezve, ez a meggyőződés hatja át a kormány tevékenységét is.
   

Hozzátette: vannak örök emberi jók, amelyek ápolása és elősegítése a kormányzat kötelessége, mint például a béke és biztonság, amely az alkotó tevékenység alapja, de ilyen a kötődés, a valahová tartozás is, mert "gyökerek nélkül az ember csak sodródik a világban". Mint mondta, ezért nem tudnak engedni a meggyőződésükből, amely szerint a család a társadalom morális kultúrájának elsődleges forrása, ezért pedig méltó és igazságos a támogatása.
    

Hozzátette: "az emberi jók biztosításához a kultúrán keresztül vezet az út" és kifejtette, önazonosság nélkül a közösség nem képes kézben tartani a sorsát, megőrizni önrendelkezését, cselekvőképességét. Kultúra nélkül széthullik a közösség, mint a gyöngysor, amiből kihúzták a selyemszálat és a gyöngyök szétgurulnak és betemeti őket a por - fogalmazott, hangsúlyozva, ezért kell ápolni a kultúrát.
    

A kormány tisztában van szellemi és lelki örökségünkkel, és mindent megteszünk, hogy ezt megőrizzük, ápoljuk, és gyarapítva átadjuk a következő nemzedékeknek - mondta. Az ünnepségen Csák János miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára átadta a Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat díjakat. Vitályos Eszter és Hoppál Péter, a tárca kulturális államtitkára pedig a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat, valamint a Népművészet mestere díjakat adta át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com