Állami Számvevőszék: szabályszerűen gazdálkodott a Filmalap

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt. (Filmalap) 2011-2014 közötti vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének ellenőrzését; a vizsgálat megállapította, hogy az ellenőrzött időszakban a vagyonnal való gazdálkodás, valamint a vagyonváltozást eredményező döntések szabályszerűek voltak, a Filmalap az éves beszámolási és adatszolgáltatási kötelezettségének szabályosan tett eleget - közölte az ÁSZ csütörtökön az MTI-vel.

A Filmalap üdvözölte a jelentést, ugyanakkor vitatja egyes kritikus megállapítások helytállóságát.

allami_szamvevoszek_lapozos_873_20110621120109_11

A dokumentum emlékeztet: a 2011. június 1-jén létrejött kizárólagos állami tulajdonban lévő közhasznú nonprofit társaság fő feladata az állami támogatási források és a saját forrásai felhasználásával befektetőként, valamint a mindenkori költségvetési törvényben a magyar filmgyártás támogatására szánt, meghatározott állami források elosztójaként filmalkotások megszületéséhez támogatások nyújtása.

Az ÁSZ szerint a Filmalap 2014.

december 31-ig mintegy 25,6 milliárd Ft állami támogatást kapott; az ellenőrzött időszakban adósságot keletkeztető ügyletet nem kötött, osztalékfizetésre nem került sor. A Filmalapnál - egy 2,9 millió forintos tétel kivételével - nem volt olyan gazdasági esemény, amely a kormányzati szektor hiányára hatást gyakorolt volna.

Az alapítói jogokat az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) útján gyakorolta, amely kialakította a felelős gazdálkodáshoz szükséges követelményeket, meghatározta az állami vagyon értékmegőrzésére, gyarapítására vonatkozó előírásokat, valamint a tulajdonos számára fenntartott jogokat.

Vagyon-nyilvántartási Szabályzata megfelelt a törvényi előírásoknak, a filmszakmai támogatások finanszírozására és a Filmalap saját működésére nyújtott támogatásokra kötött szerződések szabályosak voltak - áll a közleményben.

Az ellenőrzés szerint a Filmalapnál a filmszakmai támogatások nyújtására a nyertes pályázókkal kötött szerződések megfeleltek az előírásoknak. A társaság a kapcsolt vállalkozásokban lévő részesedései értékének védelméért meghatározta a vagyongazdálkodási követelményeket.

Az ÁSZ megállapította ugyanakkor, hogy a Filmalap a számviteli politika keretében elkészített szabályzatain jogszabályi változásokat nem vezetett át, számlarenddel 2014. évtől rendelkezett. Nem határozta meg továbbá a közhasznú és a vállalkozási tevékenysége bevételei és ráfordításai elkülönítésének belső szabályait.

Az állami forrásból kapott támogatásokat a számviteli nyilvántartásokban keretösszegenként (filmszakmai támogatások nyújtására, működésre kapott forrás) nem különítették el az erre vonatkozó szerződésekben foglaltak ellenére. 2012-ben a részesedések, 2013-ban a követelések értékvesztésének elszámolása nem felelt meg a vonatkozó törvény előírásainak.

Az információs rendszer kialakítása megfelelő, annak működtetése azonban hiányos volt. Az adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség keretében nem tették közzé a közérdekű adatok egyedi igénylésének szabályait, az igénybe vehető jogorvoslati lehetőségeket, valamint a jogszabályban meghatározott honlapon a megítélt támogatási összegeket.

Az ÁSZ az MNV Zrt. vezérigazgatójának egy, a Filmalap vezérigazgatójának tíz javaslatot fogalmazott meg, amelyre 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük.

A Filmalap csütörtökön közleményben reagált az ÁSZ jelentésére, ebben üdvözölte, hogy a szervezet az intézmény elmúlt 4 éves gazdálkodását összességében szabályosnak találta.

A Filmalap több, az intézmény működésével kapcsolatos kisebb jelentőségű hiányosságra vonatkozó megállapítással egyetért, ugyanakkor szakmailag vitatja a belső szabályozórendszerével kapcsolatos kritikus megállapítások helytállóságát, illetve a jelentésben szereplő - a nyilvántartásokkal kapcsolatos - hiányosságok meglétét.

A Filmalap az ÁSZ jelentésben megfogalmazott javaslatokat alaposan elemezni fogja és összeállítja, majd végrehajtja a hiányosságok megszüntetéséhez szükséges intézkedések tervét.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com